Felgyújtott egy egész munkásszállót, hogy megölje haragosát

2020. december 26. – 09:03

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emeltek egy 2019. októberi, tiszakécskei tűzeset miatt, miután a vizsgálat kiderítette, hogy szándékos, emberölés céljából végrehajtott gyújtogatás történt a helyi munkásszállón.

A rendőrség honlapjának cikke szerint a 25 éves vádlott 2019. október 14-én éjjel azért gyújtotta fel a tiszakécskei munkásszállót, hogy végezzen haragosával. A tűz keletkezésének idején 17-en voltak az épületben, mindenki sikerrel kimenekült.

Miután a tűvizsgáló megállapította, hogy szándékos gyújtogatás történt, a nyomozás feltárta, hogy a vádlott az épület tulajdonosát akarta megölni személyes indíttatásból. Ezért egy közeli boltban körömlakklemosó folyadékot vásárolt, amelyet égésgyorsítónak használva tüzet okozott. Tettét jó előre kitervelte: még arra is figyelt, hogy az épület folyosóin elhelyezett tűzoltó készülékeket elrejtse.

A gyújtogatót a nyomozók néhány órán belül őrizetbe vették. Az elkövető kihallgatása során elmondta, hogy az egyik égésgyorsítót a konyhában gyújtotta meg azért, hogy az ott elhelyezett gázpalack felrobbanjon. Ezt annak ellenére tette, hogy tisztában volt vele, hogy az épületben többen tartózkodnak.

Fotó: Police.hu

A jelenleg is letartóztatásban lévő 25 éves gyanúsítottat a rendőrök előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember életét veszélyeztetve, illetve védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletével, valamint közveszélyokozás bűntett elkövetésével gyanúsítják.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide >>>