Kapunk hideget-meleget, szélviharral jöhet enyhülés

2020. december 26. – 09:58

Másolás

Vágólapra másolva

A hétvégén hideg lesz, de jön az enyhülés hamarosan, széllel és csapadékkal.

A politikai elemzések visszatérő eleme az egyrészt-mástrésztezés, ami tökéletesen alkalmas a változékony időjárás leírására is.

Ha egy kicsit visszatekintünk, akkor egyrészt azt állapíthatjuk meg, hogy idén is lőttek Magyarországon a fehér karácsonynak, legalábbis szenteste, 24-én még az országos legmagasabb minimum-hőmérséklet rekordja is megdőlt, 10,7 fokot mértek Babócsán. Másrészt pénteken már kapott némi havat az ország, a Kékesen egy kisebb hózápor hintette be a tájat. Közeleg a tél, mondhatnánk, de ez az állítás csak kicsit indokoltabb, mint szeptember közepén.

A hétvégére a tavaszias időből egyrészt visszavettünk, éjszaka már az ország több pontján mínusz fokokat mértek, de napközben sem lesz több 4-5 foknál, vasárnap pedig egy-két fokkal még hidegebb lesz mindenütt. Az ország keleti részén hó és havaseső is előfordulhat, másrészt emiatt nem kell sokáig aggódni, kedden-szerdán már újra 10 fok körül lesz a napi maximum. Az Időkép azt írja, hogy dél felől érkezik enyhébb, mediterrán levegő. Hétfőre feltámad a déli szél, az esti óráktól már viharossá fokozódhat, a 70-80 kilométer per órát is elérheti a széllökések sebessége. Kedden is még meleg lesz, de ehhez már némi eső is társul.

Ha mégis eltekintünk az egyrészt-mástrésztezéstől, akkor a Meteorológia Szolgálat ütős mondatával zárnánk elemzésünket:

Ebben az évben már nem érkezik meg a tél.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!