957 ingatlant ürítettek ki a meghosszabbított kilakoltatási moratórium után

2020. december 23. – 08:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A korábbi évekhez képest kevesebb ingatlankiürítés történt idén a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar nyilvántartása szerint – derült ki a 24.hu cikkéből.

Összesen 1097 ingatlant ürítettek ki 2020 első három negyedévében. Az elmúlt években jóval 3 ezer fölött volt az egész éves szám, tavaly 3117 kilakoltatás történt egész évben. A mostani csökkenés annak is köszönhető, hogy a járvány miatt idén július 1-ig meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot.

Az adatokból az látszik, hogy a harmadik negyedévben ismét felpörgött a kilakoltatások száma, július elejétől szeptember végéig

957 ingatlant ürítettek ki a végrehajtók.

Tavaly ebben az időszakban 1096, egy évvel korábban pedig 919 kilakoltatás volt a harmadik negyedévben. A 24.hu cikke szerint az idei ingatlankiürítések száma megközelítheti a kétezret, ám a teljes évi adatok még nem ismertek. November 15-től lépett életbe ismét a kilakoltatási moratórium.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!