Falba fúrt lyukon keresztül kamerázott a balatoni szállásadó, voltak, akiket szex közben filmezett le

2020. december 21. – 08:19

Másolás

Vágólapra másolva

A Kaposvári Járási Ügyészség tiltott adatszerzés és gyermekpornográfia miatt emelt vádat egy 52 éves férfi ellen, aki 17 vendégét figyelte meg fürdőszoba használat közben, amit rögzített is, valamint több adathordozóján gyerekeket ábrázoló pornográf tartalmú felvételeket tárolt.

A vádirat lényege szerint a vádlott 2019-ben elhatározta, hogy az eredetileg más célra rendelt csőkamerákkal a balatoni apartmanházában szállást foglaló vendégeit fogja megfigyelni, miközben a fürdőszobában tartózkodnak.

A férfi az apartmanokat összekötő szervizfolyosó és a fürdőszobák között lyukakat fúrt úgy, hogy a folyosóról a nyílásokba vezetett csőkamerákkal a toalettekre és a zuhanykabinokra lásson rá.

Forrás: Somogy Megyei Főügyészség
Forrás: Somogy Megyei Főügyészség

A vádlott 2019 áprilisa és júliusa közötti időben 17 sértettről készített felvételeket titokban, amikor a wc-t használták, betétet cseréltek, meztelenül zuhanyoztak, de volt olyan pár is, akiket szexuális tevékenység közben filmezett le.

A férfit végül két vendég buktatta le, akik észrevették, hogy a mosógépnek kihagyott helyen lyukak vannak a csempe fugájánál és a nyílásokban mozog egy optikai kamera.

Forrás: Somogy Megyei Főügyészség
Forrás: Somogy Megyei Főügyészség

A helyszínre érkező fonyódi rendőrök lefoglalták a vádlott valamennyi adathordozóját, amelyek vizsgálata során az eszközökön 400-nál több, tizennyolcadik életévüket be nem töltött gyerekekről készült pornográf tartalmú képet is találtak.

Az ügyészség a vádlottal szemben – amennyiben előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekményeket beismeri – 3 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!