Autós üldözés végén gyalog fogták el a rendőrök azt a férfit, akinek már a börtönben kellett volna ülnie
2020. december 20. – 14:00
frissítve
Budapesti rendőrök egy olyan férfit fogtak el a IX. kerületi József Attila-lakótelepen, aki ellen két elfogatóparancs is érvényben volt. Tizenhat perces üldözés után fogták el.
A pesterzsébeti járőrök 9 óra 17 perckor akartak megállítani egy autót Budapest XX. kerületében, a Lázár utcában, de a sofőr gázt adott és elhajtott, írta a Police.hu.
A rendőrök több kocsival vették üldözőbe. A férfi a IX. kerületi Kosárka sétányig jutott, ahol kiugrott a kocsijából, és gyalog próbált menekülni. Néhány száz méter megtétele után viszont már elfogták a rendőrök az Aranyvirág sétányon. 9 óra 33 perc volt ekkor.
Ezután gyorsan kiderült, hogy miért menekült. A 28 éves H. Máté ellen két elfogatóparancs volt érvényben – ittas vezetés és lopás miatt már börtönbe kellett volna vonulnia.
A férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság közúti veszélyeztetés bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indít eljárást. H. Mátét a büntetés-végrehajtási intézetbe viszik, hogy megkezdje korábban kiszabott szabadságvesztését.