Kötelező lesz az új autókban a digitális rádió, csak éppen digitális műsorokat nem lehet majd fogni vele

2020. december 18. – 14:29

Másolás

Vágólapra másolva

A legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg az a rendelet, melynek értelmében hétfőtől minden újonnan forgalomba helyezett magyarországi autóban gyárilag olyan rádiót kell építeni, amely alkalmas digitális rádiós műsorszolgáltatások vételére. A hír az ilyen rádiók gyártóit aligha lepte meg, ezek ugyanis nagyrészt képesek az ún. DAB+ technológiájú digitális csatornák vételére, abból a szempontból viszont mindenképpen érdekes, hogy Magyarországon szeptember eleje óta nincs olyan adás, amit ezeken a csatornákon lehetne hallgatni – írja a hvg.hu.

Miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nem hosszabbított szerződést az Antenna Hungáriával, szeptember 6-ára virradóra az állami szolgáltató lekapcsolta a digitális műsorszórást. A döntést azzal indokolták, hogy nem mutatkozott tényleges piaci és hallgatói igény a digitális rádiózásra Magyarországon, ami bizonyos szempontból talán igaz is volt, az ilyen adások fogásához ugyanis digitális rádióra volt szükség, ami sokak számára jelenthetett akadályt. A Media1 ugyanakkor a vonatkozó cikkében kiemelte, hogy egyes vélemények szerint az NMHH-nak nem is igazán volt érdeke az, hogy segítse a technológia elterjedését. A digitális műsorszórásra nem jellemző az analóg technológiánál meglévő frekvenciaszűkösség,

vagyis ha népszerűvé vált volna Magyarországon, kisebb beleszólásuk lett volna abba, hogy ki indíthat rádiót.

Így aztán dacára annak, hogy jövő héttől életbe lép a rendelet, melynek értelmében minden új autóban ilyen rádiónak kell lennie, Magyarországon nem lesz mit fogni a DAB sávokon. A tagállamok által aláírt Európai Elektronikus Hírközlési Kódexben egyébként az szerepel, hogy a digitális rádió biztosítja kellő módon a modern technológiákhoz való egyenlő hozzáférést, a jobb hangminőséget, a nagyobb lefedettséget vagyis a nagyobb szabadságot a rádióadók közti választásban. Ezen túlmenően a rendszer képes számtalan egyéb információt, például közlekedési híreket is sugározni, és akár vissza is lehet hallgatni az adásokat a segítségével. Más országokban egyébként az analóg sugárzást kezdték el kivezetni, Norvégiában például már 2017 elején megkezdődött az átállás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!