Kiderült, hogy körözik, ezután hamis közép-afrikai diplomata-útlevéllel akart átjönni a határon a magyar férfi

2020. december 18. – 12:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hogyan ne próbáljunk átjönni a határon, mert ezer százalék, hogy lebukunk rovatunkból:

Két évvel ezelőtt a röszkei határon próbált Magyarországra jutni egy budapesti férfi, aki először a személyi igazolványát mutatta fel, ám az ellenőrzéskor kiderült, hogy körözés alatt áll, így másodlagos ellenőrzésre félreállították.

A férfi ezután – tehát, amikor már kiderült, hogy körözik – nyújtotta át a személyes adatait tartalmazó közép-afrikai köztársaságbeli diplomata-útlevelét. „Az úti okmányról megállapították, hogy azt legalább két eredeti útlevélből állították össze” – írta az MTI. Ezt megállapítani a jelek szerint nem volt bonyolult: nem csak azért, mert a magyar körözött férfi esetében kézenfekvő az alapos vizsgálat, de azért is mert a hamisítvány nem volt különösebben szofisztikált: „az eredetileg nem is diplomata-útlevélként kiállított okmányban a vádlott adatait tartalmazó első lapot manipulálta, további két belső lapot, illetve a műbőr fedőlapot kicserélte, és az okmány sorszámát is megváltoztatta” – írta az MTI.

A várható végkifejletnek megfelelően a férfival szemben vádat emelt a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!