250 milliárd forintos bevétellel és 390 milliárd forintos kiadással számol jövőre Budapest

2020. december 18. – 22:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely pénteken kihirdette a fővárosi önkormányzat 2021-es összevont költségvetését. Eszerint jövőre a költségvetés főösszege 396,1 milliárd forint lesz. A bevétel 249 milliárd 406 millió, a kiadás pedig 390 milliárd 7 millió 398 ezer forint lesz, írja az MTI.

Az így keletkező több mint 140 milliárdos hiányt az előző év maradványának – 63 milliárd 100 millió forintos – igénybevételével, a hitelszerződések alapján lehívni tervezett 45 milliárd 514 millió forintból, a belföldi értékpapírok – 38 milliárd 81 millió forintos – bevételeiből finanszírozzák. Ugyanakkor 6 milliárd 94 millió forintot hiteltörlesztésre kell fordítania a fővárosi önkormányzatnak.

Budapest pénzügyi helyzetére már 2020-ban hatott a koronavírus-járvány, így októberben 69 milliárd forintos átrendezést kellett végrehajtani az évi költségvetésben. Az egyensúly biztosítása érdekében, a szigorúan tervezett kiadások mellett is 79,9 milliárd forint saját, későbbi fejlesztésekre félretett forrást kell bevonni finanszírozási bevételként.

„Ezzel a főváros korábban felhalmozott tartalékai tulajdonképpen kimerültek, új fejlesztési feladatok finanszírozása az újabb tartalékok képzéséig lényegében csak támogatásból lehetséges” – írja a főváros közleménye.

Karácsony arról is döntött, hogy jövőre 10 százalékkal megemelik a gyermekétkeztetés díját a főváros tulajdonában álló ingatlanokban működő óvodákban és iskolákban. Az emelést kezdeményező Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azzal indokolta a változtatást, hogy az étkeztetési díjakat 2015 óta nem emelték, azóta pedig drasztikusan növekedtek az élelmiszer árak, a közüzemi díjak, továbbá a bérköltségek.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!