Kishajó kikötő épül a Dunán, Natura 2000 besorolású területen

2020. december 17. – 18:46

Másolás

Vágólapra másolva

Budakalászon 18 kishajó számára alkalmas kikötő épül a Dunán. A Natura 2000 területen a beruházás múlt héten kezdődött el, a tereprendezésen munkagépek dolgoznak, írja a helyi CivilKalász közösség Facebook-oldala.

A beruházásról a budakalászi önkormányzata azt írta, hogy a városrendészet tagjai december 9-én és 11-én is helyszíni szemlét tartottak ott, és megállapították, hogy az építkezés a Közép-Duna-Völgyi Vízügyi igazgatóság vagyonkezelőjének hozzájárulása alapján kezdődött el december 7-én. „Ez azonban nem hatalmazta fel őt fák kivágására, csonkítására, illetve a Natura 2000 területen végzett engedély nélküli egyéb beruházásokra. A terület Natura 2000 oltalom alatt áll, a Duna-Ipoly Nemzeti Park a felelőse, ezért az önkormányzat hozzájuk fordult további információért” – áll a bejegyzésben.

Az önkormányzat leveléből kiderül, hogy a nemzeti park igazgatóságát a tervező egyeztetési céllal megkereste, de a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága közölte, hogy az engedélyeztetéssel kapcsolatos természetvédelmi szempontból a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Bányafelügyeleti főosztálya az illetékes. Az engedélyezési eljárásról a nemzeti parknak nincs tudomása.

„Mivel az Önkormányzatnak nincs illetékessége a területen, ezért az ügyben érkezett bejelentéseket áttették a Kormányhivatalhoz” – írja a CivilKalász közösség.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!