Amerikai jelzés alapján fogtak el egy budapesti pedofil férfit

2020. december 16. – 09:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elfogtak egy budapesti férfit hétfőn, aki a rendőrség gyanúja szerint szexuális erőszakot követett el egy fiú ellen, és felvételeket készített róla, írja a Police.hu.

A magyar kiberbűnözés elleni főosztály az Interpol által üzemeltetett adatbázison keresztül kapott jelzést az amerikai hatóságoktól, amelyben segítséget kértek egy eddig ismeretlen gyermek azonosításához. A nyomozók kiderítették, ki az áldozat, és a bántalmazóját is megtalálták. Miután elfogták, kihallgatták, a lakásán számítástechnikai eszközöket foglaltak le. Őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

A gyanú szerint a férfinek több áldozata lehetett, ezért a nyomozás még folyik.

Frissítés: A Fővárosi Főügyészség a Telexet arról tájékoztatta, hogy a bíróság szerdán elrendelte a férfi letartóztatását. A döntés azonban nem jogerős, mert az ügyészség – mivel a szökés veszélyeztetését a bíró nem állapította meg, az ügyészség szerint azonban ez is indokolt – és a gyanúsított, valamint védője is fellebbezett.

Információnk szerint az ügy sértettje egy hatodik osztályos fiú, akiről a gyanúsított azt állította, hogy önszántából tartott vele. „A 46 éves férfi az áldozatával folytatott cselekményeket videóra vette, majd azt megosztotta egy ismerősével, aki a felvételeket feltöltötte az internetre”, nyilatkozta a Telexnek Somos Zoltán, a gyanúsított védője.

A férfi egyébként nem élt panasszal a gyanúsítás ellen, „beismerte a bűncselekmények elkövetését”, tette hozzá a védő.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Tud segíteni! Ha tudomása van bajba jutott, bántalmazott gyerekről, vagy aggódik, mert felmerül ennek a gyanúja, hívja a Gyermekvédő Hívószámot, a 06 (80) 212-021-et! A hívás anonim, ingyenes, és a szám a nap 24 órájában él. A veszélyeztetettségről szóló jelzést a hívásokat fogadó szakemberek továbbítják az illetékes hatóság felé. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által működtetett szolgáltatásról itt talál bővebb információt.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.