Több köbméternyi fáradt olajat engedtek a Ráckevei-Duna-ágba, 900 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel

2020. december 14. – 12:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt húsz év legsúlyosabb szennyezése történt a Ráckevei-Duna-ágon. Ismeretlenek december 9-10. környékén nagy mennyiségű, több köbméternyi fáradt olajat engedtek le Szigetszentmiklóson, az Ádám Jenő sétány és a Tebe utca sarkánál lévő esővízgyűjtő csatornába. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) munkatársai dolgoznak az olajszennyeződés megállításán és eltávolításán, írja a főogazgatóság Facebook-oldala.

December 12-én telefonos lakossági bejelentés érkezett a szennyezésről, mert a nádasban olajszennyeződés nyomai látszódtak. Az önkormányzati kezelésben lévő csatorna a Ráckevei-(Soroksári)-Duna-ágba (RSD) torkollik. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság III. fokú vízminőségi kárelhárításai védekezést rendelt el, a három vízügyi igazgatóság, a Észak-dunántúli (Győr) és a Közép-Tisza-vidéki (Szolnok) összefogásában végzett műszaki beavatkozás várhatóan 7-10 napot vesz igénybe.

2020. december 12-én, telefonos lakossági bejelentés érkezett a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságra (KDVVIZIG) arról, hogy Szigetszentmiklóson, a Tebe utca és Rév sor kereszteződésénél lévő csapadékvíz-csatorna kifolyónál és a nádasban olajszennyeződés nyomai látszanak. Az önkormányzati kezelésben lévő csatorna a Ráckevei-Duna-ágba torkollik. A helyszíni szemlén megállapították, hogy

a torkolatnál nagy mennyiségű, sötét színű, sűrű szénhidrogén-származék található, amely a csatorna teljes hosszában, továbbá az RSD parti sávjának növényzetén is jelen van, körülbelül 2000 négyzetméteres kiterjedésben, változó, 2-5 cm vastagságban.

A motorolaj és gázolaj közötti sűrűségű szénhidrogén-származék felitatásra speciális anyagot helyeztek ki, és vákuumszivattyús eszközök segítségével elkezdték az olaj leszívását a vízfelszínről. Annak érdekében, hogy a veszélyes anyag ne tudja elszennyezni a teljes Duna-ágat, az RSD medrében egy nagyjából 150 méter hosszú, felfújható merülőfallal körbekerítették azt a gyékényes-sás részt, ami megtartotta az olajszennyezést, valamint a merülőfal és a növényzet közé is olajfelitató lapokat helyeztek el. A kármentesítéshez a szennyezett vízinövényzetet is el kell távolítani.

Az ügyben a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság feljelentést tett, a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. Pfeifer Rikárd polgári természetőr másokkal együtt már 900 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki információval rendelkezik arról, hogy ki követhette el a szennyezést.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!