Semjén Zsolt: Szent István-i mértékű templomépítési program zajlik 2010 óta

2020. december 14. – 11:58

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt tíz évben ötszörösére nőtt az egyházak támogatása és Szent István-i mértékű templomépítési program keretében 130 templom épült – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, írja az MTI.

Semjén az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán beszélt erről hétfőn. Kiemelte, hogy a 130 új templom mellett 3000 templom újult meg a 2010-es kormányváltás óta, a külhoni magyarság támogatása pedig tízszeresére nőtt.

2010-ben 110 ezer gyerek járt egyházi iskolába, ami a teljes közoktatás 6 százaléka volt, addig 2020-ban már 240 ezer gyermek, ami a közoktatásban tanulók 15 százaléka. 2013-ban indult el az etika-, illetve a hit- és erkölcstanoktatás, ami 2020-ban már mind a 8 osztályra kiterjed. A hit- és erkölcstant választja minden második, összesen mintegy 270 ezer gyerek. A szociális alapszolgáltatásból 2010-ben 10 százalékig, 2020-ban már 44 százalékig vették ki a részüket az egyházak.

Semjén Zsolt nemrég a Telexnek nyilatkozott a Szájer-ügyről, valamint kifejtette véleményét a gyerekek neveléséről is.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!