Újra habzik a Rába: ismeretlen eredetű és nagy kiterjedésű habzásra figyeltek fel a nicki műgátnál, de többen Szentgotthárdnál és Alszószölnöknél is hasonló látványt tapasztaltak szombaton, írja a Vaol nevű Vas megyei hírportál.
A portál szerint az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság már értesült a helyzetről, a hab szaga és textúrája alapján azt állapították meg, hogy az nem külső vegyi szennyezésből származik.
A mi Rábánk és a környező természet nevű Facebook-oldal a hétvégén több képet is közzétett a habzásról.
Az ügyre az LMP is ráugrott, a párt azonnali vizsgálatot követel az ügyben. „A brutális mértékű szennyezést azonnal fel kell számolni, a kiváltó okokat megszüntetni és amennyiben szándékos környezetszennyezés történt, a felelősségre vonási eljárásokat megindítani” – írják vasárnapi közleményükben.
A párt álláspontja szerint a habzás súlyos szennyezésre utalhat, „ráadásul nem ez az első eset”, teszik hozzá.