Az áruszállító gépek vidáman repkednek Budapesten

2020. december 10. – 18:05

Másolás

Vágólapra másolva

Korábban soha nem kezelt annyi légiárut egy hónapban a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, mint idén novemberben. A hónapban összesen 13 864 tonna légiáru fordult meg a reptéren, ami 6,3 százalékkal több a tavaly novemberinél, és a valaha volt legerősebb áruforgalmú hónapot jelenti, írja az MTI.

Idén január és november között a fogadott és indított áru mennyisége átlépte a 120 000 tonnát. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója a közleményében azt írja, hogy a forgalom növekedése nem csak a járvánnyal kapcsolatos szállítmányoknak és a megváltozott vásárlási szokásoknak köszönhető, hanem az 50 millió euróból, saját forrásból megvalósított BUD Cargo City létesítményeinek is, amelyek egyre több légiárut vonzanak Budapestre.

A társaság szerint az elmúlt hónap rekord árumennyisége részben a karácsonyt megelőző Black Friday akcióknak is köszönhető, de az idei év a kampányoktól függetlenül is a légi áruszállítást erősítette. A koronavírus-járvány kitörése óta minden eddiginél több vállalat használja a légi szállítást, illetve egyre több magánszemély választja az online vásárlást.

A koronavírus-járvány első hulláma után megkezdték a felkészülést a majdani védőoltás szállításához és tárolásához szükséges feltételek biztosítására.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!