A Telex volt a negyedik legfelkapottabb keresőszó idén itthon

Legfontosabb

2020. december 9. – 09:10

frissítve

A Telex volt a negyedik legfelkapottabb keresőszó idén itthon

Másolás

Vágólapra másolva

A Google idén is összeállította listáját, hogy melyek voltak az év legfelkapottabb keresései 2020-ban itthon, és ez alapján ez élmezőny úgy néz ki, hogy

  1. 1. koronavírus
  2. 2. amerikai elnökválasztás
  3. 3. Google Classroom
  4. 4. Telex

Vagyis az év két talán legmeghatározóbb eseménye, és a járvánnyal szintén összefüggő Google Classroom alkalmazás után az újságunk volt a negyedik legfelkapottabb keresőszó idén Magyarországon, amire irtó büszkék vagyunk.

Szeptemberben jelentettük be, hogy Telex néven új lapot indítunk, ami aztán október 2-án indult el olvasóink támogatásának köszönhetően.

Azóta napi kb. 500 ezer olvasónk van, és mi vagyunk a legnagyobb újság, ami az olvasóknak köszönheti létezését, és ezt nem győzzük köszönni! Alapértékeink: korrektség, kritikusság, kíváncsiság és az átláthatóság. Például részletesen beszámoltunk arról, mennyi pénzünk van és mire költjük – pedig Magyarországon nem számít megszokottnak, hogy egy médiavállalkozás (vagy bármilyen vállalkozás) a törvényben előírtnál részletesebben tegye ki az asztalra az ilyesmiket. Egyébként, ha feliratkozik a Telex hírlevelére, akkor belső telexes infókat, tartalomajánlókat és csodálatos digitális apróságokat kap tőlünk, ráadásul most ajándékba adunk egy szuper adventi kifestőt is!

A listák, melyeket több témakörben is publikált a Google, azokon a keresési kifejezéseken alapulnak, amelyek idén a legnagyobb növekedést érték el az előző év kereséseihez viszonyítva. A teljes tízes toplista sorrendje: 1. koronavírus, 2. amerikai elnökválasztás, 3. Google Classroom, 4. Telex, 5. Benedek Tibor, 6. koronavírus-térkép, 7. Gesztesi Károly, 8. Redmenta, 9. Magyar Közlöny, 10. Kobe Bryant.

A Google a múlt év végén is kiadta a legfelkapottabb keresések listáját, akkor az első három helyen az önkormányzati választás, a tavaly januárban elhunyt Andy Vajna és a Notre Dame volt, ahol hatalmas tűz pusztított tavaly áprilisban. Közleményük szerint a 2020-as „Az év keresései” listák az év során indított több billió keresés adatai alapján készültek, amelyekből a duplikációkat, spameket kiszűrték.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!