Civil szervezetek továbbra is leállítanák a Galvani híd projektet

2020. december 8. – 09:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem győzte meg Galvani híd ellen tiltakozókat a levezető utakról készült hat változat, ma újabb petíciót adnak át a kormány és a főváros döntéshozóinak, írja a Népszava.

„Bízunk abban, hogy még megállítható a Galvani híd projekt” – mondta Szécsi Ilka, az újbudai KörTér ökoközösség képviselője, a tiltakozó akció egyik szervezője.

A szervezet képviselői úgy vélik, kihagyták őket az előkészítésből, holott Újbudán várhatóan 60-70 ezer ember mindennapjait befolyásolja majd az új híd, amely szerintük nem kapcsolja be a közlekedési vérkeringésbe Budafokot és Csepel belvárosát, helyette barnamezős területeket és a csepeli iparterületeket köti össze a befektetőket segítve, miközben az eleve túlzsúfolt újbudai területre még nagyobb forgalmat enged, beleértve az M0-s hídon közlekedő teherautókat.

A Kiserdővédők Akciócsoport szerint továbbra sincs egyetértés a Galvani hídhoz kapcsolódó úthálózatról a kerületek, a főváros, a Budapest Fejlesztési Központ és a civilek között. A híd tervezői szeptemberben hat levezető útvonaltervet mutattak be, amelyeket október 20-ig véleményezhettek a kerületi polgármesterek és a civilek. Az akciócsoport szerint mindegyik „kifejezetten ártalmas lenne az ott élők egészségére, lakókörnyezetére”.

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) szerint a fenti állítások tévesek. Szerintük a projektről teljes körű tájékoztatás olvasható a híd weboldalán, és mindenkinek lehetősége nyílt a Gubacsi út és az Üllői út közötti szakasz hatféle nyomvonalának véleményezésére. A Galvani híd és a kapcsolódó körút tervezése zajlik, hamarosan megkezdődik az engedélyezés, az építkezés ütemezéséről és finanszírozásáról 2021 második felében születhet döntés – közölték.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!