Hétszeresére növelte az éves parkolás díját Siklós kormánypárti polgármestere

2020. december 7. – 11:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Drasztikusan megemelte Siklós kormánypárti polgármestere az éves parkolási bérlet díját. Erről csütörtökön egyedül döntött Riegl Gábor, miután a veszélyhelyzet alatt a polgármesterek egyedül gyakorolják a képviselő-testület feladatait.

A parkolási bérlet ára az elmúlt években többször is változott Siklóson. Az önkormányzat oldalára feltöltött 2013-as rendeletben még 5 ezer forint volt az éves parkolási bérlet díja, tavaly viszont ingyenes lett minden siklósi lakcímkártyával rendelkező autósnak.

Idén 1400 forintot kellett fizetniük a helyieknek a parkolásért, jövőre a mostani döntés értelmében 10 ezer forintra nő ez az összeg.

Szalai Ottó független önkormányzati képviselő múlt héten nyílt levélben fordult Riegl Gáborhoz, melyben azt kérte a polgármestertől, hogy „ne hozzon egy személyben felelőtlen, teljesen szakmaiatlan döntést, tanúsítson önmérsékletet, ne sarcolja meg a nehéz helyzetben lévő siklósi családokat.” Szerinte a kormányzat által elvont 21 millió forintos gépjárműadót, az államilag elrendelt ingyenes parkolás miatti bevételek kiesését és az idegenforgalmi adó elmaradását nem szabad a siklósiakra hárítani. „Amennyiben a siklósi emberek megkérdezése nélkül egy személyben végrehajtja a parkolási bérletek 700 százalékos emelését, a siklósiakkal karöltve, bevonva civil szervezeteket aláírásgyűjtésbe fogok kezdeni, hogy visszavonja a siklósi családok százait sújtó döntést” – írta.

A Telexnek hétfőn azt mondta a képviselő, hogy nem kapott levelére választ Riegltől. Telefonon és írásban is kerestük délelőtt a polgármestert, de cikkünk megjelenéséig nem sikerült elérni. Amint válaszol, frissítjük cikkünket.

Frissítés 14:20-kor: „A közlekedés és a parkolás terén káoszt és fenntarthatatlan állapotot örökölt megújult képviselő-testületünk 2019 őszén. A főutcánk átépítésével elveszett parkolóhelyek és a nagyszámú, ingyenesen kiadott parkolóbérletek okozta helyzetet kezelendő foglalta polgármesteri programjába a belváros élhetőbbé tételét, a forgalmi rend átalakítását Riegl Gábor, városunk vezetője” – reagált később megkeresésünkre Mojzes Tamás alpolgármester.

Levelében azt írja, a díjmentes bérletek bevezetésével „nagyságrendekkel nőtt a bérletet kiváltók száma, amely magával hozta a parkolóhelyek zsúfoltságát.” Új, hosszútávú közlekedési koncepciót állítottak össze, a hangsúly a forgalomszabályozással összefüggő kérdéseken volt. Néhány parkolási övezetet átsoroltak Siklóson, egyes parkolókat pedig díjmentessé tettek.

„Parkolási Irodánk tapasztalatait és javaslatait is szem előtt tartva határoztuk meg a 2021-es bérletárakat, ami a siklósi lakosok számára havi szintre lebontva 800 forintot jelent. Egy órányi parkolás városunkban bérlet nélkül 360 forint lesz. Ha a siklósiak 10 ezer forintért megveszik az éves bérletüket, akkor az egy órás parkolás 5 forintra jön ki.

Álláspontunk szerint nem a 10 ezer forint a sok, az eddigi 1400 forint volt irreálisan kevés, főként úgy, hogy az előző ciklusban a parkolási-, és büntetési díjbevételét nem fordította vissza az önkormányzat a rendszer karbantartására, fejlesztésére”

– fogalmaz levelében a fideszes alpolgármester. Állítása szerint a polgármester a döntés előtt egyeztetett a képviselőkkel a javaslatról, és a testület többsége (7 Fidesz-KDNP-s és 2 független képviselő alkotja a testületet) támogatta azt. „A bérletárak emelésével az önkormányzat előtt lehetőség nyílik arra is, hogy az idén megkezdett parkolóépítéseket folytassa, valamint az automatákat lépésenként újabbakra cserélje.” Azt ígéri Mojzes, hogy a Zöld Város projekttel kialakított parkolóhelyeken felül, több mint ötven új parkoló fog épülni Siklóson a jövőben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!