Értelmetlen infografika az aktív fertőzöttek számának megyei bontásáról

2020. december 7. – 10:19

Másolás

Vágólapra másolva

Világjárvány van, ráadásul lakosságarányosan nálunk háromszor annyi aktív fertőzöttel, mint a környékbeli országok zöménél, ezért sokan bújják az operatív törzs által naponta nyilvánosságra hozott adatokat. Persze adatokat mondok, de amit reggelente közzétesznek, az csak nyomokban emlékeztet a normális, kezelhető, egymással összevethető számokra, amikből esetleg még következtetéseket is lehetne levonni. Ehelyett összevissza, egymásnak néha ellentmondó számokat kapunk, interaktív grafikonok és térkép helyett agyontömörített jpeget, amiről még kimásolni sem lehet az értékeket. Sőt, ha az ember akár egyetlen nap elfelejti felvezetni a dolgokat a saját kis táblázatába, akkor nézhet,

mert másnapra a képfájl már nem található meg a koronavírus.gov.hu legmélyebb bugyraiban sem.

Pedig több olyan adat is van, ami a naponta ajánlott kézmosások számán kívül is érdekes lehet. Itt van például az a bizonyos reprodukciós ráta, ami a legtöbb, külföldi országról szóló, koronavírussal kapcsolatos hírben szerepel. Ez a ráta mutatja meg, hogy egy fertőzött hány másiknak adja tovább a vírust, lehet-e enyhíteni, vagy esetleg még több szigorításra lenne szükség. Magyarországon a reprodukciós ráta nem nyilvános, nem közlik, csak 2-3 havonta valaki, ha éppen alá tudja támasztani vele a mondandóját, akkor megemlíti az épp aktuálisat, de aztán megint csend, hiába kérdezünk rá a sajtótájékoztatónak nevezett performanszon.

A másik közérdeklődésre számot tartó, a járványról sokat elmondó adat az aktív fertőzöttek területi eloszlása, megyei, vagy esetleg még részletesebb szinten. Az ebből kapott lakosságarányos számból tudhatná meg az átlagember, hogy mi a helyzet ott, ahol lakik:

nyugi van, viszonylag tiszta a levegő, vagy minden szembejövő potenciális zombi?

És ha mondjuk egy győri lakos nem azt hallotta volna hónapokon át, hogy Budapest toronymagasan vezet a fertőzöttek számában, akkor nem fordulhatott volna elő, hogy Győr-Moson-Sopron vagy Vas megyében pár hét alatt többen lettek koronavírusosak, mint a fővárosban.

Pedig szerencsére megyei, sőt településszintű adatokkal is rendelkezik az operatív törzs, ezért mai értelmetlen infografikánkban megmutatjuk, melyik megyéről és milyen sűrűn kaptunk eddig tájékoztatást, jó böngészést, íme:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!