Magyar és brit bordélyházat is üzemeltetett egy 27 éves nő, Budapesten kiskorút is munkára kényszerített

2020. december 3. – 11:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fegyházbüntetést kér a Fővárosi Főügyészség arra a 27 éves nőre, aki 2017-18 között egyszerre üzemeltetett bordélyházakat Nagy-Britanniában és Magyarországon, Budapesten ráadásul egy kiskorú személyt is munkára kényszerített.

Az ügyészség közleménye szerint a nő ingatlanokat bérelt, és gondoskodott arról, hogy a szexuális szolgáltatást nyújtó sértettek az ügyfelek rendelkezésére álljanak, az interneten hirdette a szolgáltatásokat, telefonon egyeztetett a hirdetésekre jelentkező ügyfelekkel, meghatározta az árakat és döntött a bevételek elosztásáról. Átlagosan egyszerre 4-8 sértettet használt ki, ennek köszönhetően 6,8 millió forintot szerzett.

Magyarországon egy kiskorú személyt is munkára kényszerített, akit a nő 22 éves féltestvére segített beszervezni. Ezután megtiltották, hogy bárkinek beszéljen a történtekről, a telefonos kommunikációját pedig ellenőrizték. Amikor a kiskorú ,ki akart szállni, a férfi szóbeli és fizikai erőszakkal ezt megakadályozta.

A nőt 2018. június elején a BRFK VI. kerületi nyomozói vették őrizetbe. A gyanúsítottak a nyomozás egy része alatt letartóztatásban voltak, a nő jelenleg is bűnügyi felügyelet alatt áll.

A Fővárosi Főügyészség a nővel szemben több rendbeli, bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elsősegítésének bűntette, ezen túl mindkét terhelt ellen gyermekprostitúció kihasználásának bűntette, valamint kizsákmányolás céljából, kiskorú sérelmére, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékhez. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje mindkét vádlottat letöltendő fegyházbüntetésre és tiltsa el a közügyek gyakorlásától, valamint rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást és tiltsa el őket a kiskorúakat érintő foglalkozásoktól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!