A MOK elnöke: A másodállások terén vesztettünk

2020. december 1. – 14:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton jelent meg a Magyar Közlönyben az egészségügyi dolgozók jogviszony részletszabályait tárgyaló kormányrendelet, ami hozott ugyan változásokat a korábbi tervekhez képest, ám az nem változott, hogy eszerint az egészségügyi dolgozók nem vállalhatnak másodállást a jövőben. A rendelet szerint arra sincs lehetőség, hogy ezt a korlátozást csak 2023-tól léptessék életbe. A kihirdetett rendeletről Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az ATV Start című műsorában beszélt, ahol azt mondta, azzal elégedettek lehetnek, hogy az alapjavaslatnak megfelelően jelentősen emelkednek a bérek és megszűnik a hálapénz intézménye – írja a napi.hu.

A kirendelés idejét az eredeti tervekhez (1+1 évhez) képest mérsékelték 44 napra, ezt sikerként értékelte Kincses, és szabályozták azt is, ki az, akit nem vezényelhetnek át a veszélyhelyzet idején kívül.

„Másodállások tekintetében mondhatom azt, hogy vesztettünk” – mondta Kincses, és kiegészítette azzal, hogy szerinte ez az ellátás biztonságát is veszélyeztetheti. Elmondta azt is, hogy a másodállással nem az a helyzet, hogy az orvosok pénzéhesek volnának, azért van ennyi vállalkozói jogviszony, hanem így lehet ennyi szakemberrel biztosítani az ellátást. Azt szerették volna, ha a következő két évben felmérik, hol van igazából szükség másodállásra, és ezután alakítanak ki egy tisztességes rendszert. A járványról is beszélt, pontosabban az adatokról: azt mondta, a halálozási adatok szerinte reálisak, és ezt gondolja az intenzíven fekvő betegek és lélegeztetőgépre szorulók számáról is.

Kincses szerint a megelőzésre kell fókuszálni, mindent meg kell tenni, hogy a kórházak ne terhelődjenek túl, ezért a szigorítás lehet a kulcs.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!