Kizárnák a Néppártból a gestapózó Deutsch Tamást, aki szerint politikai okból büntetnék

2020. december 1. – 22:47

Másolás

Vágólapra másolva

A fideszes EP-képviselő, Deutsch Tamás kizárását javasolják az Európai Néppártból (EPP), amiért nemrég a Gestapo és az ÁVÓ érveléséhez hasonlította Manfred Weber frakcióvezető egyik megjegyzését. A bajor politikus újságíróknak nyilatkozva azt állította, hogy Orbán Viktornak nem kell tartania a jogállami szabályoktól, ha Magyarországon függetlenek a bíróságok és szabad a média. Deutsch erre úgy reagált: a Gestapo és az ÁVÓ jelszava volt az, hogy ha nincs takargatnivalód, akkor nem kell félned. Ezt a véleményét két interjúban is megismételte.„ Emiatt Othmar Karas osztrák képviselő aláírásgyűjtést kezdeményezett Deutsch kizárására, írja aReklám

Deutsch Tamás a Magyar Nemzetnek reagált az üggyel kapcsolatban: „Harminc évvel ezelőtt a kommunisták Prágában bezártak, most pedig Brüsszelben egyesek kizárnának. Ilyen, ha az ember kiáll a szabadságért és a hazájáért.

Amennyiben valóban létezik ilyen kizárási kezdeményezés, akkor az viccnek is durva és tökéletesen megmutatja, miért kell minden eszközzel elutasítani a készülő büntetőmechanizmust. Ugyanazt akarják ugyanis csinálni majd Magyarország ellen, amit most néhányan ellenem terveznek. Politikai okokból büntetnének”

– mondta, és hozzátette, újabb politikai fenyegetésnek tartja a kizárási kezdeményezést. Úgy gondolja, ez kimeríti a politikai családon belüli erőszak fogalmát. Az EP-frakcióban december 9-én szavazhatnak Deutsch lehetséges kizárásáról, amennyiben utat kap a kezdeményezés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!