„Ha már úgyis folyton beszélnek” – írta a Hirado.hu címben, mikor arról számolt be, hogy Biden kommunikációs stábja nőkből áll

2020. november 30. – 14:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar közmédia Híradójának oldalán ma egy MTI-hírt szerkesztettek be a következő címmel:

„Ha már úgyis folyton beszélnek – Nőuralom Biden kommunikációs csapatában”

A távirati iroda híre eredetileg ezzel a címmel jelent meg: „Kizárólag nőkből áll Biden leendő kormányának kommunikációs csapata”, és a címnek megfelelően arról szól – ahogy arról mi is beszámoltunk –, hogy a megválasztott amerikai elnök kommunikációs csapata összesen hét nőből áll. A hivatalába készülő demokrata elnök a Fehér Ház és az elnöki hivatal szóvivőjének is nőt választott.

Most azon túl, hogy az MTI még november 30-án is csak demokrata párti elnökjelöltként említi Joe Bident, az erről beszámoló hír címe tehát a magyar közmédia Híradójának oldalán az volt, „Ha már úgyis folyton beszélnek – Nőuralom Biden kommunikációs csapatában”.

A cikkből egyáltalán nem derül ki, hogy miért adták ezt a címet ennek a hírnek. Mivel elsőre nem feltételezném a magyar közmédiáról, hogy sima szexizmus ütötte volna fel a fejét, és azt gondolnák a Hirado.hu-nál dolgozók, hogy azért nevezett ki a megválasztott amerikai elnök nőket a kommunikációs csapatába, mert a nők úgyis folyton beszélnek, ezért megpróbáltam utánanézni, hátha valami olyasmire utalnak, ami Biden vagy stábja valamelyik tagjának szájából hangzott el.

De nem találtam ilyet. És a Hirado.hu cikke sem nyújt túl sok segítséget ehhez, hiszen abban semmilyen utalás nincs arra, hogy miért ez a cím. Ezért kérdéseket küldtünk az MTVA sajtóosztályának és a Hirado.hu ügyeletére is, hogy megtudjuk, miért választották címnek ezt a mondatot ennek a hajnal 6 óta éles cikknek. Amennyiben válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Az amerikai híreket egyébként is sajátosan kezeli a magyar közmédia: mióta kikapott a választáson Trump, azóta a breitbartos, meg nem erősített csalást feltételező írásoknak is helyük van, és arról a sima hírről, hogy a pennsylvaniai választásokért felelős tisztségviselő, Kathryn Boockvar a Twitteren jelezte, hogy hitelesítette a november 3-i választások az eredményeit az Egyesült Államok elnökét és alelnökét illetően, szintén azzal a címmel számoltak be, hogy:

„Humor Pennsylvaniában? Hitelesítették Biden győzelmét és tisztességes választásokról beszélnek”