Emberi csontok hevernek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykálló több részén, miután a régi temető egy részét egy virágkertészetnek adta el az önkormányzat még 2018-ban. Horváth Tibor polgármester szerint nem tudtak arról, hogy a terület korábban temető volt, derül ki a Szabad Európa videóriportjából.
A Jobbik regionális igazgatója, Miskolczy István azt mondta, az önkormányzati tulajdonú telket egy helyi vállalkozónak adták el 12,7 millió forintért, és amikor a telken elkezdődtek a munkálatok, akkor kerültek elő az emberi maradványok. A területről kiásott homokot egy útépítéshez is felhasználták, méghozzá a csontokkal együtt. Egy felvétel szerint a útpadkában jól láthatók a maradványok.
A település jegyzője, Bereczki Mária szerint nem történt jogsértés, mert a régi temetőben 1903-ban temetkeztek utoljára, ráadásul a domboldal egy részét 1960-ban lőtérré alakították, és ekkor exhumálták is. Ahogy azonban látszik, nem az összes maradványt. A nemrég előkerült csontok egy részét egy fekete szemeteszacskóba gyűjtötték össze, amit a temető ravatalozójában tárolnak. A jegyző szerint az újratemetés megfelelő körülmények között meg fog történni.