Műszaki hiba miatt akasztotta le két hátsó kocsiját A MÁV egyik vonata Ócsa és Felsőpakony között

2020. november 28. – 19:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Műszaki hiba miatt leakasztotta két hátsó kocsiját A MÁV egyik vonata a lajosmizsei vonalon, valahol Felsőpakony és Ócsa között szerdán, majd a motorvonat ezek nélkül haladt tovább, számolt be róla az RTL Klub Híradója.

Frissítés: A cikk megjelenése után a MÁV az alábbi helyesbítést küldte a Telexnek:

„A híresztelésekkel ellentétben nem szétszakadt a Desiro motorvonat, hanem Felsőpakonynál leakasztották a hátsó egységeit, műszaki hiba miatt. A helyszínen maradt két egységet elgurulás ellen befékezték, fűtés, világítás is volt, valamint a jegyvizsgáló is Felsőpakonyban várta, hogy elvontassák a szerelvényt.

A szerelvényért a Desiro motorvonatokhoz értő szakemberrel tértek vissza Ócsáról, segítségével sikerült elhárítani a hibát, és elvontatták a két egységet is Ócsára. Felsőpakonynál egy vágány van, ezért a műszaki hiba elhárításáig, 18:30-ig szünetelt a forgalom Gyál és Ócsa között. A vasúttársaság pótlóbuszt is rendelt, de arra végül nem volt szükség. 20-60 perccel nőtt az eljutási idő a lajosmizsei vonalon. Késő estére helyreállt a menetrend szerinti közlekedés.

A vasúttársaság az utasok elnézését kéri, hogy késve érkeztek úti céljukhoz, valamint a helyszínen nem tájékoztatták őket arról, szálljanak át az Ócsára tovább induló első egységre. Az eseménnyel kapcsolatban még folyamatban van a vizsgálat.”

A MÁV 142-es vasútvonalával foglalkozó blog írta meg, hogy a szerda délután a Nyugati pályaudvarról 16:18-kor induló Desiro utolsó két kocsija levált az elsőtől Felsőpakony és Ócsa között. Amikor a vonat eleje megérkezett Ócsára, akkor vették észre, hogy a hátsó egységeket valahol elhagyták. A hátramaradt részben utazó egyik utas azt mondta, arra lettek figyelmesek, hogy amikor az M5-ös autópálya mellett haladtak, hirtelen lassulni kezdett a kocsijuk, majd egyszer csak megállt.

Az utas elmondása szerint a kocsikban mintegy negyvenen voltak, közel egy órát vesztegeltek a két állomás között, végül a vésznyitóval nyitották ki az ajtókat. Az eset fennakadásokat okozott a vonalon, a Nyugatiból nem tudott elindulni a következő vonat, ezért több száz utasnak kell más útvonalat találnia, hogy este 8 óra előtt hazaérjen, és ne szegjék meg a kijárási tilalmat.

A motorvonat végül az ócsai állomásról fordult vissza az elhagyott kocsikért. A MÁV az esetről azt közölte, hogy a motorvonat nem szakadt szét, hanem műszaki hiba miatt akasztották le a hátsó egységeit. Hozzátették, hogy a fedélzeten tartózkodó tíz utas nem volt veszélyben.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!