Nyugati–Déli vasúti alagút: elkezdődött a vizsgálat és a tervezés

2020. november 27. – 09:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megkötötték a szerződést a Nyugati–Déli vasúti alagút megvalósíthatósági tanulmányára. A másfél milliárd forintba kerülő vizsgálatból kiderül majd, érdemes-e összekötni az ország keleti és nyugati részéből érkező vasútvonalakat Budapest központja alatt, és ha igen, hogyan.

„Aláírtuk a vállalkozási szerződést egy új budapesti vasúti alagút részletes műszaki vizsgálataira és megvalósíthatósági tanulmányára” – jelentette be Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ igazgatója a közösségi oldalán.

Mint írja, az előkészítési feladat része a jövőbeni budapesti elővárosi és távolsági (ennek részeként a nagysebességű) utasforgalom-növekedés alapján egy húszéves távlatú vasúti vízió megalkotása és az ehhez szükséges vasúti infrastruktúra meghatározása.

Forrás: a BFK tanulmányterve
Forrás: a BFK tanulmányterve

A feladatra kiírt uniós közbeszerzés nyertese egy nemzetközi csapat lett: a vasúti infrastruktúra tervezését és a teljes tanulmány elkészítését a magyar Főmterv Zrt. irányítja.

  • A tanulmányban felülvizsgálják a ma a Déli pályaudvarra és a Nyugati pályaudvarra bevezető összes vonalszakasz és megalkotják a vonalak jövőképét.
  • Főleg arra fókuszálva, hogy a kapacitásbővítés érdekében érdemes-e és ha igen, milyen áron, milyen nyomvonalon, állomásokkal, mélységben, műszaki kialakítással összekötni a Magyarország keleti és nyugati részéből érkező vasútvonalakat Budapest központja alatt, ezzel mintegy duplájára bővítve a budapesti vasúti hálózat mai kapacitását – és milyen hasznok érhetők el ezáltal.
  • A menetrendi és hálózati koncepció megalkotását, modellezését, egy vasúti alagútra alapozó új, a keleti és nyugati országrész közötti vasúti átjárás lehetőségére építő ütemes menetrendi koncepció összeállítását a svájci SMA & Partner végzi majd.
  • Az építészeti, urbanisztikai, várostervezési munkákat a főbb állomások környezetében – magyar építészirodák mellett – a Galvani hidat is tervező holland UNStudio végzi majd.

Vitézy szerint ilyen komplexitású vasúti beruházás előkészítésére évtizedek óta nem volt példa Magyarországon. A szerződés összértéke 1,4 milliárd forint, a munka 18 hónapig tart.

Az elképzelés szerint a fejpályaudvarok összekötésével és átmenő rendszerű pályaudvarrá alakításával az elővárosi forgalomban a vasúton ingázók száma akár megduplázható a maihoz képest. A cél pedig az, hogy az elővárosok, az agglomerációs és a budapesti külső kerületek lakói sűrűbb és gyorsabb vasutat kapjanak.

Az alagút megépítéséről nincs döntés, ez a tanulmány alapján hozható majd meg 2022 után, melyben a jelentős beruházási költségek (a rávezető szakaszokkal együtt) és a beruházás révén elérhető társadalmi, nemzetgazdasági, közlekedési, környezetvédelmi és városfejlesztési hasznok teljes körű összegzése és összehasonlítása megtörténik, tette hozzá Vitézy.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!