Kásler: Van elég szakember, hogy ezen a kritikus időszakon átjussunk

2020. november 27. – 14:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Több mint négyezer orvost, medikust, rezidenst és ápolónőt készítettünk fel az esetleges aktív tevékenységre a Covid ellen. Ha ezeket a körülményeket is figyelembe veszem, akkor

én úgy gondolom, hogy a szakemberek száma is elegendő ahhoz, hogy ezen a kritikus időszakon átjussunk”

– fogalmazott Kásler Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának Facebook-oldalán közzétett videóban, amelyben az orvosok átképzéséről kérdezték.

Mint mondta, tavasz óta készítik fel az orvosokat, orvostanhallgatókat a védekezésre, a továbbképzés egy része digitálisan, egy másik része pedig a gyakorlatban zajlik. Hosszabb-rövidebb időre átvezényeltek orvosokat, hallgatókat olyan kórházakba, ahol koronavírussal fertőzötteket gyógyítottak, „egyszerűen azért, hogy ismerkedjenek a teendőkkel”.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Amikor a kérdező felvetette, hogy az orosz vakcinát „lelkes és lelketlen amatőrök”, ellenzékiek és Soros György is támadja, az Emmi minisztere arról beszélt, hogy nem tud róla, hogy Soros György elvégezte volna az orvosi egyetemet. „Ennek megfelelően kell a megjegyzéseit értékelni.”

A vakcinák terén nagyon komoly előrehaladás történt Kásler szerint mind a nyugati, mind az orosz vakcinafejlesztésben. „Számunkra az a lényeges, hogy elérhető közelségbe került, hogy megismerhessük a vakcina biológiai hatásait, hatékonyságát” – tette hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!