Závecz: Kicsit csökkent a Fidesz népszerűsége, szoros lenne a verseny a kormánypárti és a közös ellenzéki lista között

2020. november 25. – 18:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A ZRI Závecz Research közvélemény-kutató friss felmérése szerint a Fidesz-KDNP augusztus óta valamelyest veszített a népszerűségéből. Augusztusban még 34 százalék volt kormánypárt támogatottsága a teljes népesség körében, ez október és november között 1 százalékpontot csökkent, így most 31 százalék körül van, amivel továbbra is a legtámogatottabb párt Magyarországon, írja a 24.hu.

A Fidesz-KDNP után a Demokratikus Koalíció a legtámogatottabb párt, Gyurcsány Ferencék az elmúlt negyedévben 10 százalékot értek el, most 11 százalékon állnak. A Momentum és a Jobbik támogatottsága 7-7 százalék, az MSZP 5 százalékon áll. Az LMP, a Párbeszéd támogatottsága egyaránt 2 százalék, míg A Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt támogatottsága 1 százalékra csökkent. A kutatás szerint a pártnélküliek aránya 32 százalék.

A biztos pártválasztók csoportjában a Fidesz 47 százalékos, a DK 17, a Momentum 11, a Jobbik 10, az MSZP 7 százalékkal áll. A Mi Hazánk, az LMP, a Kétfarkú Kutyapárt és a Párbeszéd 2-2 százalékot kapna.

A Závecz kutatásából az is kiderül, hogy ha csak a Fidesz-KDNP és a hat ellenzéki párt közös listája között lehetne választani, akkor szoros verseny lenne a választáson.

Az augusztusi felmérésben a kormánypártra a választókorúak 39 százaléka, míg az ellenzékre 37 százalékuk szavazott volna, az eredmények ezúttal viszont a hatpárti együttműködés felé billennek: az ellenzéki listára 37 százalék szavazna, a kormánypártira pedig 34 százalék.

A kutatás szerint a közös lista aktivizálja a választókat, a sokpárti preferenciakérdéshez képest kevesebb a bizonytalan, passzív és titkolózó választó – 32 helyett 27 százalék. Vagyis mindkét politikai erőnek sikerül újabb szavazókat magához vonzani, a Fidesz-KDNP listájához inkább a bizonytalanok csoportjából érkeznek új támogatók, más pártoktól alig érzékelhető mértékben.

Amíg a Fidesz szavazói egy páros verseny esetében is teljes mértékben kiállnak pártjuk mellett, addig az ellenzéknél vannak lemorzsolódók. A DK-sok 96, a Momentumosok és a Párbeszédesek 94-94 százaléka, az MSZP-sek 92, az LMP-sek 90 százaléka a közös listának is szavazója marad. A Jobbik híveinél ez arány valamivel kisebb, 81 százalék. A Fidesz-KDNP listájának támogatói valamivel aktívabbak, mint a közös ellenzéki listáé, ezért a biztos választók körében lényegében azonosak az eredmények: előbbi 49, utóbbi 50 százalékon áll.

A közös ellenzéki lista előnye leginkább a 60 évnél idősebbek és a budapestiek körében érzékelhető (43-32 illetve 45-35 százalék). A Fidesz-KDNP listának érdemi fölénye a szakmunkásképzőt, szakiskolát végzettek csoportjában és a községben élők körében van (39-31 illetve 37-27 százalék).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!