Budapesten lesz az ENSZ első regionális terrorizmusellenes központja

2020. november 24. – 18:18

Másolás

Vágólapra másolva

2021 februárjában, Budapesten nyílik majd meg az ENSZ első regionális terrorizmusellenes központja, jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Vlagyimir Voronkovval, az ENSZ terrorizmusellenes tevékenység összehangolásáért felelős főtitkár-helyettesével tárgyalt.

Már el is kezdték a központ kialakítását, ahol ahol 12 magyar és nemzetközi tisztségviselő fog dolgozni az ENSZ terrorellenes tevékenységének még sikeresebbé tétele és regionális terrorellenes küzdelem fejlesztése érdekében.

Szijjártó arról is beszélt, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett a nemzetközi terrorellenes küzdelem sikerességéhez való hozzájárulás mellett, és hogy „Magyarország nem csak szavakban, hanem tettekben is részt vesz az ENSZ terrorellenes küzdelmében”.

Hozzátette azt is, hogy továbbra is szorgalmazza a magyar kormány, hogy az ENSZ normális költségvetésének legyen része a terrorellenes műveletek és terrorellenes tevékenységek támogatása, egyúttal szégyennek nevezte, hogy az ENSZ rendes költségvetése még mindig nem tartalmazza a terrorellenes tevékenységek koordinálásának költségeit, számol be az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!