Olyan tiszta az idő, hogy több pontról is látni a Magas-Tátrát az országból
2020. november 22. – 07:56
frissítve
Csikorgó hideg, kristálytiszta idő volt vasárnap hajnalban.
Faggyal indult a vasárnap volt ahol -5 fokot is mértek, ám kora délutánra ismét mindenhol felmelegszik a levegő 4 és 8 fok közé, írja az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
Délelőtt a pára- és ködfoltok feloszlanak, a nap első felében fátyolfelhős időre készülhetünk, amely néhol szűri a napsütést. Délutántól az Alföldön és délen, estétől pedig már máshol is megnövekszik a felhőzet. Csapadék nem lesz. A délnyugatira forduló szél nagy területen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 8 fok között alakul. Késő estére -2 és +2 fok közé csökken a hőmérséklet.
A kitisztult időben a közel 160 km-re fekvő Magas-Tátra vonulataiig is elláthatunk. Az Időképen több, a Galyatetőről vagy a salgói várból készült fotót is közreadtak.
Egy hidegfront átvonulását követően a szombati napon nagy területen kiderült az ég, és jelentősen javult a látótávolság. Olyannyira, hogy azóta az Északi-középhegységből egészen a Magas-Tátráig el lehet látni, áll az Időkép oldalán.
Ez a helyzet azonban nem tart sokáig, a következő napokban ismét anticiklon telepszik ránk. Emiatt legyengül a légmozgás, újra nő majd a légszennyező anyagok mennyisége.