A némakacsákat is vitte a kiskunmajsai sorozatbetörő

2020. november 22. – 08:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Befejezték a nyomozást a rendőrök annak a 21 éves kiskunmajsai férfinak az ügyében, akit azzal gyanúsítanak, hogy pár hónap leforgása alatt hét helyre tört be. A betöréssorozat 2020 márciusától júniusig tartott.

A police.hu híre szerint a tettes általában a kerítésen bemászva jutott be. Volt, amikor az udvarról lopott, máskor a melléképületbe ment be vagy besurrant a nyitott házba. Három lakásba úgy jutott be, hogy felfeszítette az ajtót. Nem válogatott, mindent vitt, ami a keze ügyébe került: kerékpárokat, szivattyút, táskát, készpénzt, kézi szerszámgépeket, kazánt, radiátorokat, fagyasztott húst, befőtteket, akácfát és két némakacsát is. A némakacsa a pézsmaréce népies neve.

A gyanúsított házában a rendőrök megtalálták az ellopott holmi egy részét, ezeket visszaadták a tulajdonosoknak. A férfi jelenleg is letartóztatásban van, az ügyet most átadták az ügyészségnek.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!