Műfüvet raktak le az egyik épülő városligeti kutyafuttatóban

2020. november 21. – 12:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Liget Zrt. azzal magyarázta a mesterséges borítás használatát, hogy a Hermina úti futtatóban a kutyák gyorsan kikoptatták az igazi gyepet. Bardóczi Sándor, Budapest főkertésze szerint ebből is látszik, hogy rossz a Városliget koncepciója.

Az egyik épülő városligeti kutyafuttatóban igazi gyep helyett műfüvet terítettek le bizonyos helyeken, írja a 24.hu. Ezt a Liget Zrt. is megerősítette a lapnak. Azzal magyarázták a műgyep használatát, hogy a Hermina úti kutyás élményparknál kiderült: a kutyák gyorsan kikoptatják a gyepet, ezért érdemesebb mesterséges, de strapabíróbb anyagot használni a dombok lefedésére. Abban a futtatóban egy átlagos napon 700-800 kutya is megfordul, de van, hogy ezernél több kutya is játszik ott, írták. A cég szerint összesen mintegy 400 négyzetméteren használták „a speciális, vízáteresztő és kutyabarát műfű burkolatot”.

Bardóczi Sándor, Budapest főkertésze azt mondta a műgyep használatáról, hogy ebből is látszik: rossz koncepcióval fejlesztik a Városligetet.

„A kutyafuttatón az új gyep két hónap alatt rosszabb állapotban volt, mint a fejlesztés előtt. Annyi kutyást vonzottak oda, hogy fenntarthatatlan lett az egész, tönkrement teljesen a zöldfelület.”

Szerinte hibás koncepció, hogy minél több embert vonzanak be a parkba, már Tarlós István polgármestersége alatt is tudott volt, hogy a Városliget túlhasznált. A funkciók koncentrálása miatt most viszont egy-egy terület állapota gyorsabban is romlik: míg korábban szétszóródtak a kutyások, most a kutyafuttatók kis területét használják sokan. A főkertész szerint az sem elfogadható érv, hogy csak 400 négyzetméteren használtak műfüvet a 5500 négyzetméteresre tervezett kutyás parkban.

„Olyan helyre telepítenek műgyepet, ami korábban zöldfelület volt. Ha ez a zöldfejlesztés, akkor köszönjük, nem kérünk belőle” – mondta.

A főkertész november elején szedette fel az Andrássy úton 2012-ben leterített műfűborítást, majd egy posztban azt is elmagyarázta, miért nem ajánlott a felszedett műfüvet tovább használni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!