Varga Judit: Jó helyre kerülnek az egyenlő bánásmód ügyek

2020. november 20. – 19:14

Másolás

Vágólapra másolva

A jelenleginél erősebb alkotmányos garanciákkal körülbástyázott intézményhez kerül az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos panaszok elbírálása – idézte az igazságügyi minisztert a közösségi bejegyzése alapján az MTI. Varga Judit azt írta: Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa „politikai szempontok” által vezérelve üzent a sajtón keresztül.

A miniszter erre reagálva kiemelte, hogy az Országgyűlés és a parlamenti képviselők végzik a munkájukat, a jogszabály-tervezetekkel kapcsolatban érdemi viták zajlanak. Emellett Varga Judit kifejtette: a megfogalmazott vádakkal szemben az Egyenlő Bánásmód Hatóságot (EBH) teljes jogkörével venné át az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. A jogvédelem szintje egyáltalán nem csökken, például ezután is bírságolható lenne az a szerv, amelyik megsértette az egyenlő bánásmód követelményét.

„Az intézményi megoldások kiválasztása minden állam szuverén joga, ennek minősítése nem tartozik az emberi jogi biztos feladatkörébe” – szögezte le Varga Judit. A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy az Alapvető Jogok Biztosa, az EBH-val ellentétben, az alaptörvényben nevesített alkotmányos intézmény. Az alapvető jogok biztosát az Országgyűlés választja. Az egyenlő bánásmód hatékony érvényesítésével kapcsolatos uniós kötelezettségeinknek az új intézményi megoldás maradéktalanul megfelel – tette hozzá.

Mindezek nyomán Varga Judit arra kérte az Európa Tanács emberi jogi biztosát, hogy a tények alapján informálódjon, ne pedig valótlan információkra támaszkodva nyilvánítson sommás véleményt.

Lapunk november eljén számolt be róla, hogy január 1-től az ombudsman látná el a faji, nemi, és egyéb megkülönböztetés elleni jogvédelmet. Az idén 15 éves EBH számtalan ügyben lépett fel a diszkrimináció ellen, sokszor olyan hivatali – például közérdekű adatigénylési, vagy egyéb hatósági ügyekben tapasztalt – megkülönböztetések ellen is indított eljárásokat, amelyekkel vélhetően zavarták a Fidesz-KDNP hatalomgyakorlását.

A Telex legfrissebb híreit ide kattintva végigpörgetheti!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!