Mindenkit arra biztatok, hogy álljon ki az igaza mellett, ne tűrje, hogy meghurcolják! – mondta az Origo ellen pert nyerő SZFE-s vezető

2020. november 19. – 09:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Veszprémi Judit, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kommunikációs vezetője sajtó-helyreigazítási pert nyert az Origóval szemben, írja a Színház Online.

A kormányközeli portál szeptember 18-án azt állította, hogy az SZFE politikai nevelőtábort szervezett a hallgatóinak.

„A bíróság ma kimondta, hogy hazudtak. (…) Köszönöm a csodás ügyvédemnek a segítséget és a támogatást! Mindenkit arra biztatok, hogy álljon ki az igaza mellett, ne tűrje, hogy meghurcolják!”

– írta közösségi oldalán az SZFE munkatársa.

Az Origo a „Hogyan kell elfoglalni egy egyetemet, hogyan kell blokádot csinálni, erről szervezett négynapos tábort a Színművészeti a saját campusán a hallgatóknak – egy hónappal a blokád előtt” címmel írt anyagában a hallgatók négynapos nyári szabadegyetemével kapcsolatban azt is valótlanul állította, hogy azon részt vett volna Gulyás Márton, a Partizán szerkesztője.

Erről korábban azt írta a Partizán: „Az Origo állításaival ellentétben az SZFE-n szervezett szabadegyetemi programsorozatban Gulyás Márton nem lépett fel, ott elő nem adott. Ha így is tett volna, abban sem látnánk semmi kivetnivalót, de a tény ettől még tény marad: Gulyás Márton a pártújságban megnevezett rendezvényen nem volt jelen. Írjuk fel a dátumát a mai napnak, amikor a kormánymédia oda jutott, hogy egy felsőoktatási intézményt támad és gyaláz azért, mert szabadegyetemi programsorozatot merészelt szervezni. Szégyen és gyalázat mindenkire aki ebben részt vesz: akár hallgatólagosan, akár tevőlegesen!”

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!