Autós üldözés után fogták el a dílert, aki menekülés közben egy nyomozót is elsodort

2020. november 18. – 18:54

Másolás

Vágólapra másolva

Szerda délután, 14 óra 30 perc körül a rendőrség egy feltételezett kábítószer-kereskedő autóját akarta megállítani egy velencei parkolóban. Az autót vezető férfi azonban nem állt meg a jelzésre: gázt adott, és elsodort egy nyomozót, aki az elsődleges adatok alapján könnyebben megsérült. A rendőrt biztosító egyik kollégája egy célzott lövést adott le a menekülő gépkocsi kerekére, de a dílert ez sem állította meg. Az autó – nyomában a felderítőkkel – tovább száguldott, végül néhány kilométerrel távolabb, Nadap és Lovasberény között tudták megállásra kényszeríteni, írja a police.hu.

A gárdonyi lakhelyű férfit elfogták, gépkocsijából mintegy hat kilogramm kábítószergyanús növényi anyagot foglaltak le a BRFK felderítői. A lövés nem okozott személyi sérülést. A férfi ellen kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt indítottak eljárást, valamint hivatalos személy elleni erőszak miatt az illetékes ügyészséget is értesítették.