Tévedésből szavazott a közműadó emelése mellett az MSZP
2020. november 17. – 17:31
Az MSZP tévedésből szavazta meg a városi vízművek közműadójának emelését kedd délelőtt, írja a HVG.
Az ingatlanok közműcsatlakozásáról szóló törvényjavaslathoz Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának elnöke és más fideszes képviselők módosítást nyújtottak be arról, hogy egy szorzóval növelnék a nagyobb települések vízvezetékei után fizetendő közműadót. Ezt azzal indokolták, hogy „A nagyobb népsűrűségű településeken aránylag kisebb hosszúságú hálózatra nagyobb számú felhasználó jut, ezáltal az árbevételhez viszonyított adó mértéke alacsonyabb. Azokon a településeken, ahol elszórtan él a lakosság és hosszabb vezetékre kevesebb lakosságszám jut, súlyosabb terhet jelent a szolgáltatóknak az adó. (…) A korrekciós tényező és a sávos rendszer bevezetése biztosítaná azt, hogy a víziközműszolgáltatók közötti adófizetési teherben fennálló egyenlőtlenség kiegyenlítésre kerüljön.”
A Fővárosi Vízművek esetében a módosítással például azzal járna, hogy a tavalyi 729 millió forint helyett 3,2 milliárd forintra nőne a fizetendő adó. Az országgyűlés kedd délelőtt végül megszavazta a módosítást. Azonban a szavazáson egy kis hiba történt, az MSZP frakciója kérvényezte, hogy a vízművek közműadójáról szóló pontról külön is szavazzanak. Ez így is történt, csakhogy a kormánypárti képviselők mellett a szocialisták is az igen gombot nyomták meg, miközben a törvény egészét elutasították.
Az MSZP sajtóosztálya a szavazás után a HVG-nek azt írta, hogy „technikai hiba történt részükről a szavazásnál. Nem állt szándékukban az adóemelés megszavazása, és ezt be is jelentették az Országgyűlés hivatalánál.” Hangsúlyozták, hogy a törvény egészéről zárószavazással döntöttek véglegesen, és ott a frakciójuk már nemmel szavazott.
A Telex friss híreit itt találja >>>
Arra a kérdésre, hogy miért kértek külön szavazást egy elutasítani kívánt részletről, ha aztán úgyis nemet mondtak az egészre is, az volt a párt válasza, hogy nyomatékosítani akarták, mennyire elfogadhatatlan számukra az adóemelés, csak aztán véletlenül rossz gombot nyomtak.