Szijjártó Péter szerint a keresztényellenes támadások elfogadottabbak a liberális mainstream számára
2020. november 17. – 18:55
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Donald Trump amerikai elnöknek nagyban köszönhető, hogy az üldözött keresztények ügye felkerült a nemzetközi politikai napirendre. Ezt a Vallásgyakorlás Szabadságának Nemzetközi Szövetségének online tancácskozásán mondta kedden a miniszter, írja az MTI.
Szijjártó a Facebook-oldalán megosztott bejegyzésében arról beszélt, ha Donald Trump nem helyezte volna a nemzetközi politika napirendjére a keresztény és más vallási csoportok védelmét, akkor az üldözött keresztények mellett elkötelezett többi ország, így Magyarország sem lehetett volna olyan sikeres a keresztény közösségek támogatásában.
Ebben kiemelte Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerepét, és azt reméli, hogy a jövőben is megmarad a két ország közötti együttműködés a keresztény és más vallási közösségek védelmében. Szijjártó úgy látja, a világnak óriási kihívásokkal kellett és kell most is szembenéznie: nemcsak a világjárvánnyal, hanem a terrorizmussal és a migrációval is, ami szerinte összefügg. A terrorszervezetek otthonuk elhagyására kényszerítik a békés embereket, ugyanakkor a szabályozatlan migrációs hullámok lehetővé teszik, illetve megkönnyítik a terroristák szabad mozgását világszert. „Európában szomorú tapasztalataink vannak az óriási migrációs hullámokról és a kockázataikról” – mondta Szijjártó, és példaként a közelmúltban Franciaországban és Ausztriában történt terrortámadásokat hozta fel.
Véleménye szerint Európában sajnálatos módon szembe kell nézni a keresztényellenes gondolatokkal és támadásokkal is, amelyek egyre rendszeresebbek és elfogadottabbak a liberális mainstream számára.
Szijjártó kitért arra, hogy Magyarország kormánya a Hungary Helps Programban több mint 100 ezer üldözött keresztényt segített 27 országban a Közel-Keleten, Afrikában és Ázsiában, lehetővé téve a szülőföldjükön maradást. A kormány 44 millió dollárt különített el a lakhatás, az oktatás és az egészségügyi infrastruktúra kiépítésére ezekben az országokban. Szerinte a magyar segítség azért tud hatékony lenni, mert a pénzt nem nemzetközi segélyszervezeteken keresztül, hanem közvetlenül juttatják el a nehéz helyzetben lévő közösségekhez.
A miniszter azt mondta, hogy az üldözött keresztény közösségek vezetői is azt kérik, ne biztassák otthonaik elhagyására az embereket, hanem abban segítsék őket, hogy szülőföldjükön maradhassanak. Szijjártó örül az együttműködésnek Észtországgal, Lengyelországgal és Görögországgal, szerinte az ilyen jellegű humanitárius segítségnyújtás koordinációját segítené egy tanácsadó csoport, amelyben a Vallásgyakorlás Szabadságának Nemzetközi Szövetségének tagjai megoszthatnák egymással információikat.
A Vallásgyakorlás Szabadságának Nemzetközi Szövetsége Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére jött létre ez év elején. A szövetségnek összesen 27 tagja van: az Egyesült Államok, Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Brazília, Bulgária, Csehország, az Egyesült Királyság, Észtország, Gambia, Georgia, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izrael, Kolumbia, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szenegál, Szlovákia, Szlovénia, Togo és Ukrajna.