Súlyos szövődményekkel, nyolc hónapja táppénzen van a 17. magyar koronavírusos beteg

2020. november 16. – 09:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Március 12-én mentővel szállítottak Nyíregyházáról Budapestre egy 41 éves férfit, mert elkapta a koronavírust és állapota romlani kezdett. Tamás, a Bors cikke szerint a 17. olyan beteg, aki elkapta Magyarországon a vírust. Őt az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben kezelték.

„Folyamatosan fulladtam, állandó oxigénmaszk közben levert a víz, szédültem”

– nyilatkozta a gépészmérnök férfi.

Tamás 11 napig volt lélegeztetőgépen, majd az ébresztést követően pár napra újra lélegeztetni kellett. Végül április 12-én engedték haza a kórházból, de a férfi arról beszélt, hogy bár a rehabilitáció alatt sokat javult az állapota, még mindig nem százszázalékos, hosszú ideig még az ülésben is elfáradt, jelenleg is táppénzen van. Nála a betegségnek szövődményei is kialakultak:

„szívnagyobbodásom lett, több apró helyen valószínűleg hegesedett a tüdőm, és mélyvénás trombózis alakult ki a lábamban, nem beszélve a gyakori fejfájásról, szédülésről és a terhelésre fellépő légszomjról”

– mondta.

Arról a lap nem írt, hogy a férfinak voltak-e alapbetegségei, és ha igen, milyenek.

>>>Itt találja a Telex legfrissebb híreit<<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!