November végétől nem kapcsolja ki az áramot és a gázt az NKM és az E.ON

2020. november 16. – 12:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem kapcsolja ki az áramot és a gázt november 29. és 2021. január 8. között az NKM Energia Zrt. szolgáltató azoknál a fogyasztóknál, akik elmaradásba kerültek a számlák befizetésével, írja az MTI. Az ünnepi időszakra vállalt önkéntes kikapcsolási moratórium nemcsak a védett ügyfelekre vonatkozik, hanem azokra a lakossági fogyasztókra is, akiknek 60 napon túli tartozásuk van.

A most bejelentett moratórium ugyanakkor nem vonatkozik azokra a fogyasztókra, akiknél már kikapcsolták a szolgáltatásokat. A Népszava cikke szerint tavaly 2019. december 13. és 2020. január 5. között volt érvényben moratórium az NKM-nél, idén tehát hosszabb lesz ez az időszak.

Márciusban, a veszélyhelyzet bejelentése után több közműszolgáltató is bejelentette, hogy átmenetileg beszüntetik a kikapcsolásokat. A kormány november elején megint veszélyhelyzetet hirdetett a koronavírus-járvány miatt, de most nem történt hasonló bejelentés a szolgáltatók részéről.

A Népszava megkérdezett más szolgáltatókat is az év végi moratóriumról. Az E.ON-tól azt az információt kapták, hogy az „egészségmegóvás és az ellátásbiztonság tükrében mérlegelik a helyzetet”. Tavaly az E.ON-nál december 13-tól január 3-ig, az Elmű-ÉMÁSZ-nál december 20-tól január 2-ig tartott a kikapcsolási moratórium.

Frissítés, 16:39: az E.ON-csoport közleményt adott ki, amiben azt írták, hogy az NKM-hez hasonlóan a november 29-től 2021. január 8-ig terjedő időszakban kikapcsolási moratóriumpt léptetnek életbe. A moratórium az E.ON Áramszolgáltató Kft.-vel és az Elmű-Émász Energiaszolgáltató Zrt.-vel szerződésben álló lakossági ügyfeleket érinti.

A Demokratikus Koalíció eközben azt javasolja a kormánynak, hogy a november elején kihirdetett veszélyhelyzetre való tekintettel az ünnepi időszakon kívül is vezessenek be kikapcsolási moratóriumot a közműszolgáltatók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!