Ledózeroltak egy 184 éves, műemléki védettségű házat Ferencvárosban

2020. november 16. – 11:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ledózeroltak egy 184 éves, műemléki besorolású házat Ferencvárosban, hogy többemeletes épületet húzzanak fel a helyére, írja az Átlátszó. A Lónyay utca 26. alatti épületet Hild József testvére, Károly tervezte, és van bent egy Lotz Károlynak tulajdonított freskó is.

Az épületet 2016-ban adta el az önkormányzat, jóval az értéke alatt, mert a műemléki védettség miatt nem nagyon lehetett ráépíteni vagy bővíteni.

Az örökségvédelmi hatóság évekig csak a tetőtér beépítéséhez járult hozzá.

Baranyi Krisztina – akkor még képviselőként – egy 2016. márciusi testületi ülésen felvetette, hogy az ingatlan értékesítéséről szóló pályázatot 2016 februárjában írta ki a képviselő-testület, ám a későbbi győztes cég már december 18-án létrejött, és a nevében szerepelt a Lónyay 26. A cég 601,6 millió forintért vette meg az épületet, Baranyi Kriszta szerint ez a becsült értékénél is kb. 100 millió forinttal kevesebb volt.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

A beruházó 2019 áprilisában adott be kérelmet a társasház felújítására és bővítésére, a hatóság pedig megadta az engedélyt, hogy a homlokzati szárnyon kívül a két belső udvart is lebontsák, és egy nagy új épületet húzzanak fel a helyükre. „Egyszer csak jött a Miniszterelnökség egyik eldugott folyosóján lévő osztálytól egy hozzájárulás, mely szerint ez a ház ugyan műemlék, de ilyen módon (a sok emeletes rész hozzáadásával) fel lehet újítani” – kommentálta a döntést Baranyi Krisztina, a kerület 2019 októberében megválasztott polgármestere.

A beruházó azt írta az Átlátszónak, hogy jogerős bontási és építési engedély alapján kezdték meg a munkákat. A lap drónfelvételén jól látszik, hogy a hátsó épületrészt már teljesen ledózerolták: