Ellenzék Orbán vétójáról: Árulás, bűn, történelmi hiba

Legfontosabb

2020. november 16. – 16:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor hétfői levelében arról tájékoztatta az Európai Unió vezetőit, hogy a magyar kormány megvétózza az EU következő hétéves költségvetését és a helyreállítási alapot. Az EU jogállamisági feltételekhez kötné az uniós pénzek kifizetését, amit a magyar és a lengyel kormány is ellenez. Összesen 1824,3 milliárd euróról, azaz több mint 652 000 milliárd forintról van szó, amely része egy gazdaságélénkítő csomag a járvány elleni gazdasági károk megsegítésére. Korábban Varga Judit igazságügyi miniszter és Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár is azt közölte, hogy a magyar kormány vétózni fog.

Sebastian Kurz osztrák szövetségi kancellár egy sajtótájékoztatón reagált a magyar vétó hírére. A Reuters beszámolója szerint azt mondta, szükséges, hogy a jogállamisághoz kössék az uniós források elosztását, különösen most, amikor ekkora hatalmas összegről van szó.

Abszolút szükség van arra, hogy fenntartsuk a jogállamiság elvét

Az ellenzéki pártok , politikusok is reagáltak Orbán lépésére. Az LMP azt írta közleményében, hogy az uniós költségvetés megvétózása történelmi bűn lenne. „Az LMP arra kéri a kormányt, hogy ne keverje össze a Fidesz és Magyarország érdekeit. A jogállamiság egyetemes érték, ha az Orbán-kormánynak e téren nincs félnivalója, akkor ne rettegjenek a jogállamiság vizsgálatától úgy, mint ördög a szenteltvíztől.” A párt szerint a vétó milliónyi magyart sodorna szegénységbe, és a zöld fordulatra sem jutna elég pénz.

Donáth Anna, a Momentum Mozgalom európai parlamenti képviselője Facebook-bejegyzésében írt a vétóról. „Orbán döntött: ha nem lehet övék az uniós pénz, ne legyen Magyarországé sem. Ragaszkodik a jogállam további korlátozásához, a magyarok jogainak csorbításához, ami világjárvány idején valódi bűn”- írta. Donáth szerint Orbán ezzel a döntéssel odadob tízmillió magyart a válságnak, lemond 16 milliárd eurónyi helyreállítási forrásról és elárul 25 másik országot.

Párttársa, Cseh Katalin nem bűnnek, hanem történelmi hibának nevezte a magyar kormány vétóját. Azt írta, ezzel Orbán megakadályozza, hogy százmilliárdok érkezzenek Magyarországra és munkahelyek tízezrei jöjjenek létre. Vétójával a válságból kilábalást veszélyezteti és a magyar emberek érdeke ellen dolgozik. „A jogállami mechanizmusra pedig azért van szükség, hogy a forrásokat a korrupt kormányok ne tudják ellopni.”

A Demokratikus Koalíció a magyar emberek elárulásaként értelmezte az uniós költségvetés megtorpedózását. Az ellenzéki párt arról írt közleményében, hogy a vétóval 17 ezer milliárd forintnyi támogatásról mondott le a miniszterelnök. „Ha az uniós támogatást nem kaphatja meg Mészáros, vagy a többi NER-oligarcha, akkor azt ne kapják meg se az önkormányzatok, se a vállalkozások, se a magyar emberek! Vagyis ahogy mondani szokás: dögöljön meg a szomszéd tehene is!”

Válságba taszítaná az EU-t a magyar vétó – ezt egy magas rangú EU-diplomata mondta a Bruxinfónak. A forrás azt is elmondta, hogy Angela Merkel, Charles Michel és Ursula von der Leyen a következő napokban a színfalak mögött kísérletet tesznek a magyar, illetve a lengyel kormány meggyőzésére.

Hétfő délután a nagykövetek minősített többséggel támogatták a jogállamisági mechanizmus beépítését az EU következő költségvetésébe, ám a költségvetést két nagykövet nem szavazta meg a hétfői előkészítő ülésen. A két ellenszavazatot minden bizonnyal a magyar és a lengyel követ adta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!