A kormány azt kéri Karácsonytól és a polgármesterektől, fizessék vissza a novemberi bérletek árát azoknak, akik kérik

2020. november 13. – 14:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kezelési költség nélkül visszatérítik a helyközi közlekedési szolgáltatók a korábban megvásárolt, de a koronavírus-járvány elleni védekezéshez kapcsolódó intézkedések miatt feleslegessé vált novemberi bérletek árának felét vagy egészét azoknak, akik kérik, írta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken Facebook-oldalán.

Az ITM döntése alapján azok, akik november havi bérletet vettek, de november 18-ig visszaváltják azt, és akik az intézkedések életbe lépése, november 11. előtt kezdődő érvényességű, a benyújtáskor még legalább 15 napig érvényes havi bérletet vásároltak, a bérlet árának a felét, akik november 11., szerda előtt vettek szerdai vagy az utáni érvényességgel kezdődő havi bérletet, a bérlet teljes árát visszakapják a helyközi közlekedési vállalatoktól.

A minisztérium arra kéri Karácsony Gergely főpolgármestert és a települések polgármestereit, hogy a helyi közlekedési vállalatok esetében járjanak el hasonlóan. Az intézkedés sokakat érint, például a középiskolásokat és a tanárokat – tette hozzá Schanda.

Orbán Viktor november 3-án jelentett be szigorításokat a járvány miatt. A kormányfő arról is beszélt, hogy a parkolás ismét ingyenes lesz, illetve hogy a kormány csúcsforgalomban járatsűrítést rendelt el.

A BKK legutóbbi, november 11-i közleményében azt írta, „a fővárosi közösségi közlekedési járatok nappali menetrendje egyelőre nem változik, a Magyar Kormány által elrendelt kijárási tilalomhoz kapcsolódóan, a legnagyobb forgalmú csúcsidőszakokban pedig a BKK sűrűbb járatkövetést biztosít számos vonalon”.

Schanda Tamás kérésére – a novemberi bérletek árának visszatérítésével kapcsolatban – egyelőre nem reagált a társaság, igaz, az államtitkár két órája posztolta azt.

Friss: Karácsony Gergely a Telexnek úgy reagált Schanda felvetésére:

„Júniusi közgyűlési határozat kötelezi a városvezetést, hogy amennyiben a kormány, számos európai kormányhoz hasonlóan kompenzálja a közösségi közlekedés kieséseit, akkor merülhet fel bármilyen kompenzáció. Jelenleg ez nem is lenne indokolt, hiszen a közösségi közlekedést igénybe vevők aránya nem csökkent érdemben. Ugyanakkor javasoljuk, hogy ha a kormány könnyíteni szeretné Budapest közlekedését és megelőzné a tumultusok kialakulását, akkor minél gyorsabban fejezze be az M0-ás híd felújítását, és tegye ingyenessé az M0-ás körgyűrű teljes szakaszának használatát.”

Az államtitkár arról is írt, hogy korábban az egészségügyi dolgozóknak és a védekezésben részt vevő orvos- és egészségtudományi hallgatóknak ingyenessé tették a közlekedést. Ők nemcsak a lakóhelyük és a munkahelyük között, hanem országszerte ingyenesen közlekedhetnek. A kedvezményt nemcsak az egészségügyi szakképzettségű dolgozók vehetik igénybe, az ingyenes közlekedés a gyógyszerészekre is vonatkozik.

Az államtitkár posztja után röviddel a MÁV egy közleményben jelezte, hogy a MÁV-Start, a MÁV-Hév és a Volánbusz tehát a novemberben érvényes dolgozói és diákbérletek visszaváltásakor nem számítanak fel kezelési költséget.

A november 11-ét megelőzően vásárolt, és november 11-i vagy az utáni kezdő érvényességű 30 napos bérletek árának 100 százalékát visszatérítik kezelési költség felszámítása nélkül, ha az igényt november 18-ig benyújtják. A november 11. előtt kezdődő érvényességű és a visszatérítési igény benyújtásakor még legalább 15 napig érvényes 30 napos bérletek árának 50 százalékos visszatérítése esetén sem számolnak fel kezelési költséget.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!