89 éves apját is bevonta a vesztegetési ügybe, ő vette fel a több tízmilliónyi készpénzt

2020. november 12. – 10:43

Másolás

Vágólapra másolva

A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt négy emberrel szemben, akik több éven keresztül színlelt gazdasági tevékenységet végeztek, és ezzel több tízmillió forintos vagyoni hátrányt okoztak egyes cégeknek.

A vádirat lényege szerint az ügy I. rendű vádlottja két – azonos székhelyű – tiszanánai cég vezetőjeként 2009 és 2015 között előnytelen feltételeket fogadtatott el egyes üzleti partnereivel, akiket azzal fenyegetett, hogy megszakítja velük az egyébként gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat, ha nem hajlandók részére 10 százalékos felárral értékesíteni a termékeiket.

A felárat az ügyvezető magának kívánta megtartani, aminek érdekében színlelt ügynöki megbízási szerződéseket köttetett 89 éves édesapja, valamint további vádlott társai, a partner cégek vezetői között,

melyekkel azt a látszatot keltették, mintha az idős apa közvetítette volna az ügyleteket a cégek között.

Ezek a színlelt szerződések, valamint az ezekhez kapcsolódó, és az évek során folyamatosan lekönyvelt hamis számlák és bizonylatok révén az I. rendű vádlott összesen 63 millió Ft összegű vagyoni hátrányt okozott az általa vezetett cégeknek.

A beszállítók oldaláról a III. és IV. rendű vádlottak utaltak át a színlelt szerződések alapján összesen 47 millió Ft-ot az apa, vagyis a II. rendű vádlott részére, aki a számlájára érkezett befizetéseket rendszeresen és azonnal felvette, majd készpénzben átadta a fiának. Az I. rendű vádlott ebből további üzletrészeket vásárolt az általa vezetett egyik gazdasági társaságban, ezzel ott a korábbi 510.000 Ft-os üzletrészének értéke 49 millió Ft-ra emelkedett. A nyomozás során a törzsbetétnek ezt a részét zár alá vette a bíróság.

A Heves Megyei Főügyészség az I. és a II. rendű vádlottakat önálló intézkedésre jogosult személy által, kötelességszegéssel, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásával vádolja, emellett mind a négy elkövetővel szemben vádat emelt bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett gazdasági csalás, pénzmosás, és más bűncselekmények miatt is.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a bűnszövetség vezetőjével szemben a bűnössége beismerése esetén 4 év szabadságvesztést és 5.000.000 Ft pénzbüntetést szabjon ki, valamint alkalmazzon vagyonelkobzást a zár alá vett vagyon erejéig. A többi vádlott vonatkozásában az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!