Szövetséget kötött a Momentum Szél Bernadett-tel, Hadházy Ákossal és Szabó Szabolccsal

2020. november 12. – 15:47

frissítve

Szövetséget kötött a Momentum Szél Bernadett-tel, Hadházy Ákossal és Szabó Szabolccsal
Feete-Győr András felszólalása – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Szövetségre lép a Momentum Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselőkkel – jelentették be az érintettek csütörtökön a Kossuth téren.

„Mi, momentumosok hiszünk abban, hogy a cselekvő, utcai politizálásnak van értelme Magyarországon egy ilyen elnyomó rezsimben. A mellettem álló három független országgyűlési képviselő ugyanebben hisz, ezért tisztelettel tekintünk rájuk. A Momentummal azon dolgozunk, hogy most már ne csak építsük a szövetségeket, de kössük is meg őket az arra érdemes politikusokkal” – mondta Fekete-Győr András, a Momentum elnöke.

A három független politikus olyan dimenzióját képviselik a magyar politikának, amire a Momentum egy országot szeretne építeni – tette hozzá.

„Szél Bernadett a fenntarthatóságot képviseli, akivel egy élhető, zöld Magyarországért fogunk dolgozni. Hadházy Ákos felesküdött arra, hogy a korrupciót Magyarországról ki fogja irtani, melyben a mi közösségünk lesz a legnagyobb szövetségese, mert a mi célunk is egy átlátható, tisztán kormányzott ország megteremtése. Szabó Szabolcs pedig, hozzánk hasonlóan egy 21. századi, modern, igazságos oktatásért dolgozik. Nagyon örülök annak, hogy a mai napon a Tisztességgel és Bátorsággal Magyarországért Szövetség és a Momentum szövetségét jelenthetem be” – részletezte Fekete-Győr.

Szél Bernadett – Fotó: Bődey János / Telex
Szél Bernadett – Fotó: Bődey János / Telex

A Momentum elnöke beszélt arról is, hogy a szövetség egyik célja, hogy a Momentumnak, az elmúlt harminc év legsikeresebb parlamenten kívüli pártjának legyen az Országházban füle, legyen szeme és legyen szája 2022-ig bezárólag is. A másik, még ennél is fontosabb célja pedig, hogy az Orbán-rezsim leváltásra kerüljön.

„Nem magányos harcosok”

Szabó Szabolcs beszédében visszaidézte a közös munkát már a Nolimpia során, ezután pedig megerősítette, hogy az eddigi lazább együttműködést most egy szorosabb, operatívabb szövetséggé fűzik a képviselői csoport és a Momentum között.

Hadházy Ákos elmondta, hogy ők nem magányos harcosok. Egyrészt azért, mert a politikusok legfőbb szövetségei a választók és velük szorosan együttműködnek, másrészt pedig az ellenzéki oldalon is sok harcostárssal dolgoznak. Hadházy azért is büszke erre a szövetségre, mert a Momentum az a párt, amely nem csak beszél a korrupció elleni harcról, de tettekkel is tesz ellene, és tesznek azért, hogy egy kormányváltás esetén ne csak a szereplők változzanak, de a korrupcióhoz való hozzáállás is.

Hadházy Ákos – Fotó: Bődey János / Telex
Hadházy Ákos – Fotó: Bődey János / Telex

Szél Bernadett szerint ideje volt a szövetségkötésnek, mert eddig is sokszor álltak már egymás mellett a független képviselőkkel és a Momentummal a Fidesz ellen. De így, erős együttműködésben lehet sikeresen felvenni a harcot. Ezek az együttműködések értékalapon tudnak jól működni: ezek az értékek többek között a fenntarthatóbb világ megvalósítása, a demokrácia védelme, a korrupció és propaganda elleni harc, a magyar dolgozók bérszínvonalának és munkakörülményeinek javítása. Szél szerint a legfontosabb feladat most annak a megszervezése, előkészítése, hogy 2022-ben a kormányt leváltásra kerüljön.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!