Kövér moslékkoalíciózása miatt az ellenzék nem vesz részt a Házbizottság munkájában

2020. november 12. – 11:30

Másolás

Vágólapra másolva

Miután Kövér László házelnök a hétvégén az uniós jogállamisági kritériumról kifejtette, hogy az EU nyers hatalmi politikát folytat, és maga alá akarja gyűrni a gyengébb tagállamokat, vagy

azokat a politikai, ideológiai meggyőződésű csoportokat, amelyek nem tartoznak a semmi által homogenizált baloldali, libsi, komcsi neomarxista moslékkoalícióhoz,

a DK, az MSZP, a Jobbik és a Párbeszéd csütörtökön egy közösen kiadott közleményben azt közölte, hogy

Kövér László ezzel méltatlanná vált a Házbizottság vezetésére, ezért amíg nem hajlandó arról lemondani, az ellenzék nem vesz részt a Házbizottság munkájában.

Szerintük a házelnök most emberek millióit, Magyarország nem fideszes többségét sértette meg, amikor az ellenzéki összefogás kapcsán „moslékkoalícióról” beszélt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!