Autós üldözésbe torkollott egy rendőri igazoltatás az M0-son

2020. november 12. – 11:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az M0-s gyűrű Annahegyi pihenőjénél kezdődött, és Törökbálinton ért véget egy autós üldözés még szerda reggel. A 444 beszámolója szerint a rendőrök elől menekülő autó az autópályáról nagy sebességgel érkezett a településre, ahol két kocsival is összeütközött, majd egy oszlopnak csapódott, végül az árokban kötött ki. A sofőr és öt utasa ezután gyorsan kimásztak, és megpróbáltak elszaladni a rendőrök elől, de a rendőrök az autó vezetőjét elkapták.

„A rendőrök a járművet vezető nőt rövid időn belül elfogták, vele szemben az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya cserbenhagyás vétségének gyanúja miatt indított büntetőeljárást, egyben vizsgálják az eset összes körülményét. Az utasok személyazonosságának tisztázása folyamatban van.”

– válaszolta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a lap kérdésére.

Hozzátette azt is, hogy a Szigetszentmiklósi Autópálya Alosztály munkatársai az Annahegyi pihenőnél próbálták meg igazoltatni M7-es felé haladó autót szerdán reggel nyolc óra körül, de a sofőr „megpróbálta magát kivonni a rendőri intézkedés alól,

menekülése közben Törökbálint belterületén – két, anyagi káros – balesetet is okozott, majd egy útszéli oszlopnak ütközött és az árokba hajtva állt meg. A sofőr, valamint az autóban tartózkodó további öt ember ezt követően elhagyta a helyszínt.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!