Horogkereszt és a fehér felsőbbrendűséget hirdető felirat jelent meg Abonyban

2020. november 10. – 16:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bizarr vandalizmusra hívta fel a figyelmet kedd reggel a miabonyunk.hu Facebook-oldala, melynek bejegyzése szerint valaki péntek éjjel horogkeresztet fújt egy közlekedési táblára, a közelben lévő bolt falát is elcsúfította, egy kerítésre pedig az alább látható feliratot festette fel:

A horogkeresztek jelenlétéből nem nehéz kitalálni, hogy a hevenyészett angolsággal írt „Wieth Lives Maters” felirattal mit akart közölni az alkotó, a végeredmény azonban nagyjából olyan lett, mint egy, a neonácik által rendszeresen rosszul rajzolt horogkereszt. A falon olvasható felirat eredetije, a White Lives Matter (a fehér életek számítanak) egyébként a szélsőséges, fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportok válasza volt a feketék jogaiért küzdő amerikai Black Lives Matter-mozgalomra.

A feliratok miatt rendőrségi eljárás indult, de azt nem tudni, hogy csak a rongálás miatt vizsgálódnak a rendőrök, vagy esetleg a tiltott önkényuralmi jelképek használatára vonatkozó jogszabályt is előveszik majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!