Nyomasztó időnk lesz végig a jövő héten

2020. november 8. – 17:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Végig ködös és borús lesz az idő a jövő héten is, írja az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján az MTI. Nem fog sok helyen kisütni a nap, de cserébe nem is lesz sok eső, csak néhol szitálás.

Hétfőre az egész országra figyelmeztetést adtak ki a tartós, sűrű köd veszélye miatt. Míg a borult tájakon szitálhat az eső, az Északi-középhegység egyes részein több órára is kisüthet a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet -1 és +6 fok között várható, napközben 6-9 fokra lehet számítani – de a naposabb helyeken akár 10-14 fok is lehet.

Kedden és szerdán is elég nyomasztó lesz az idő: borult, párás, több helyen napközben is ködös, és még akár szitálhat az eső is. Napsütésre csak a hegyekben lehet számítani, de szerdán még ott se. Kedden 1-6, szerdán 2-6 fok között lesz a minimumhőmérséklet, és legfeljebb 5-10 fokra lehet számítani napközben.

A hét második felében sem lesz fordulat: borult, párás, néhol napközben is ködös idő lesz csütörtöktől vasárnapig. Persze kisebb körzetekben ugyan kisüthet a nap, de nagyobb esély van arra, hogy inkább elkezd szitálni az eső. Csütörtökön 1-6, pénteken 2-6, szombaton 1-6, vasárnap 0-5 fok között lesznek a legalacsonyabb értékek, napközben pedig 5-10 fokra lehet számítani.

> > > > > A Telex legfrissebb híreit itt találja > > > > >

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!