Népszava: Döntés helyett érvénytelenítette a kórházigazgatói pályázatokat az Emmi

2020. november 7. – 10:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Átalakítják a kórházi intézmények rendszerét, negyven intézményt alakítva ki a megyei kórházakból, rendelőintézetekből és a tervezett öt, összevonásokkal létrejövő fővárosi csúcskórházból. Emiatt új szempontok szerint keres az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőket a megyei kórházak élére.

A pályázatok elbírálása helyett érvénytelenítette az Emberi Erőforrások Minsztériuma (Emmi) azokat, amelyeket kórházigazgatói állásra írtak ki a nyár folyamán – értesült a Népszava.

A lap szerint a fővárosban öt csúcskórház működne, kettő a budai, kettő a pesti oldalon és az ötödik a Honvédkórház lesz.

„Januárban nemcsak új törvény, de rendszerátalakítás is lesz az egészségügyben. Emiatt írták felül a korábban megkezdett pályáztatást és ahelyett negyven új posztra keresnek vezetőket. Hozzájuk tartoznának egy-egy régiók kórházai, rendelőintézetei, alapellátói is” – írta a lap. A terveket az Emmi vezetője, Kásler Miklós megerősítette.

A negyven intézmény a megyei kórházakból, az országos intézetekből és az öt fővárosi csúcskórházból jön össze, „a jelenlegi országos intézetekről leválasztják a korábban azokhoz csatolt kórházakat. Így például Covid-ellátás szakmai centrumát jelentő a Dél-Pesti Centrumkórházból is kiválik az Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet. Az utóbbi az egykori Szent László kórház területén működik majd, míg a Dél-Pesti Centrumkórház az egykori Szent Istvánban marad. Hasonlóan szétválasztják a Péterfyt és az Országos Traumatológiai Intézetet, amely bő évtizede működik egy intézményként” – írta a Népszava.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kásler szerint az átalakítással a megyei kórházigazgatóknak más képességekre lesz szükségük az irányításhoz, ezért volt indokolt a korábbi pályázatok érvénytelenítése. A miniszter a csütörtöki videóközleményben beszélt egy öttagú bizottság felállításáról, amely az állami kórházak vezető tisztségére tesz majd javaslatot:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!