Halottak napján jelentette be az MSZP nyíradonyi szervezete, hogy kilépnek a pártból

2020. november 2. – 12:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kilép az MSZP-ből a párt nyíradonyi helyi szervezete, ezt szervezet elnöke, Tatár Csaba jelentette be a szerkesztőségünkhöz hétfőn elküldött levelében. A Hír TV már szeptember 13-án beszámolt arról, hogy a nyíradonyi szervezet otthagyja az MSZP-t.

Tatár a kilépés okairól azt írja, hogy számukra ez a párt már halott, és nincs az a fölsőbb erő, ami fel tudná támasztani. „Nem tettük ezt könnyű szívvel, de a párt megyei és országos vezetésének emberi és politikai silánysága, jellemtelen módszerei, antidemokratikus eszközei és a tisztességes párttagokkal szembeni kirekesztő tettei nekünk már elfogadhatatlanok” – sorolja Tatár a távozásuk okait.

Hozzáteszi, hogy ő Horn Gyula pártjában kezdte a munkáját, amikor még hitt abban, hogy „a rendszerváltás, a baloldal a hozzánk hasonló szegény, de kétkezi munkából elő embereknek is megteremti a felemelkedés esélyét”. „Hittük, hogy az MSZP nem csak lózungokban, de tettekben is szociáldemokrata párt, tenni valóban tenni akar az emberekért. Mára beláttuk, hogy ma már csak magukért és megélhetésükért politizálnak. Csak tölteléknek, az utcán, a kitelepülésekhez, eszköznek vagyunk jók!” – írja Tatár.

„Ez már nem Horn Gyula pártja. Itt már mi, talpas párttagok csak ahhoz kellenénk, hogy néhány vezető túlélését biztosítsuk!”

– írja Tatár, aki név szerint említi a párt országos politikusait, Tóth Bertalant, Kunhalmi Ágnest, Molnár Zsoltot és Harangozó Tamást, aki szerinte 2022-ben ismét „beügyeskedik magukat a parlamentbe”.

Nem ez az első eset, hogy Tatár bejelenti a kilépését az MSZP-ből, 2007-ben az Indexnek küldött hasonló hangvételű levelet. Akkor a munkástagozat alelnökeként bírálta pártja gazdaságpolitikáját, és azt, hogy az MSZP kitagadta Kádár Jánost.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!