Szakértő: Valószínűleg túlélte volna a kétéves kisfiú a balesetet, ha nem az anya ölében, hanem a gyerekülésben ül

Legfontosabb

2020. október 30. – 05:02

frissítve

Szakértő: Valószínűleg túlélte volna a kétéves kisfiú a balesetet, ha nem az anya ölében, hanem a gyerekülésben ül
Fotó: Police.hu

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés: A cikk címén pontosítottunk megjelenés után.

Legfeljebb nyolc napon túl gyógyuló sérülései lehettek volna, de a balesetet túlélhette volna az a kétéves kisgyerek, aki abban a Škodában utazott, amelyik idén májusban egy piroson áthajtó Opellel ütközött a Nagytétényi úti kereszteződésben.

A Škoda a Savoya park felől, a 6-os főúton haladt, az autóban egy család utazott. A kocsit a családfő vezette, a bal hátsó ülésen felesége ült, aki – a mentők jelentése szerint – az ölében szoptatta a kisfiukat, amikor oldalról beléjük csapódott az Opel. Az ütközés olyan erejű volt, hogy a Škoda kipördült és nekicsapódott egy betonsorompó szekrényének. Bár az autóban volt gyerekülés, melyet ráadásul jól is rögzítettek, a gyerek mégis édesanyja ölében utazott, a nő vallomása szerint úgy, hogy kisfia

„szemben ült, a biztonsági öv mindkettőnkön át volt húzva”.

Ez viszont a gyereket nem védte meg az ütközéstől, ő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A Škoda hátsó ülésén jól rögzítették a gyerekülést – Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
A Škoda hátsó ülésén jól rögzítették a gyerekülést – Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

Az igazságügyi orvosszakértők a gyerek sérüléséből is arra következtettek, hogy „a sérülés elszenvedésekor a test nem lehetett a biztonsági gyerekülésben szabályosan rögzített helyzetben, hanem az édesanyja önmaga elé fordíthatta, például egy szoptatási helyzethez hasonló formában”. A szakértő azt is egyértelműen megállapította, hogy

„ha a kisgyerek szabályosan, gyermekbiztonsági rendszerben becsatolva utazott volna, úgy a halálos sérülések, azaz a balesetben ténylegesen elszenvedett sérüléssel a bizonyossággal határos módon elkerülhetőek lettek volna.

Ebben az esetben nyolc napon belül vagy nyolc napon túl gyógyuló sérülések keletkezhettek volna, de halálos sérülések, illetve életveszélyes sérülések kialakulása nem lett volna várható”.

– olvasható a Telex birtokába került szakértői véleményben.

Az ütközés pillanatában a kisfiú egyébként iszonyatosan nagy, 850 kilogrammnak megfelelő terhelés érte, ami ráadásul „kedvezőtlen testhelyzetben” hatott rá. Hatalmas – a testtömegével arányosan nagyobb – erőhatás hatott az édesanyára is, de ő „utazási testhelyzetben volt”.

Mindkét sofőr gyanúsított

Az Opelt egy nő vezette, aki „azért hajtott be a piros lámpán a kereszteződésbe, mert elnézte a lámpaképet”, ezt mondta a Telexnek Janklovics Ádám, a sofőr védője. A Kolozsvári utca és a 6-os főút kereszteződésében a baleset idején a lámpa főjelzése ugyanis pirosat mutatott, a kiegészítő lámpa viszont zöld volt.

Az igazságügyi műszaki szakértő szerint a Škoda sofőrje 65-70 km/órás sebességgel haladt, és 61-64 km/órás sebességgel ütközött a 15-19 km/órás sebességgel érkező Opelnek. Az első csattanás után néhány másodperccel a két autó hátsó része is egymásnak ütközött, a Škoda sebessége ekkor 25-27 km/óra, az Opelé pedig 38-41 km/óra volt. A kisgyerekes család autója végül 28-31 km/órás sebességgel csapódott kapcsolószekrényeknek.

A halálos baleset miatt nem csak a piroson áthajtó sofőrt, de a Škodát vezető férfit is halálos közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítja a rendőrség.

„Álláspontunk szerint ennek az ügynek a fő kérdése, hogy a hölgy piroson hajtott át, és a baleset kiváltó oka ez volt. Ügyfelem nem felelős a baleset bekövetkezéséért és annak következményeiért” – mondta a Telexnek Tóth M. Gábor, a férfi védője.

A Škoda sofőrje panasszal élt a gyanúsítással szemben, és ugyanígy tett az Opel vezetője is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!